Kadhafi kivonult az Arab Liga csúcstalálkozójáról

Vágólapra másolva!
Távozott az Arab Liga csúcsértekezletének nyitóüléséről Moamer el-Kadhafi líbiai vezető, amikor Amr Musza főtitkár a szervezet reformjáról kezdett beszélni. Líbia már többször jelezte, hogy ki akar vonulni az Arab Ligából és Kadhafi pénteken állítólag csak többszöri telefonhívás után egyezett bele, hogy részt vegyen a mostani éves csúcstalálkozón.
Vágólapra másolva!

Megoldás az erőszakra

A kétnapos csúcstalálkozó legfontosabb témái között az iraki helyzet romlása, a palesztin területeken, mindenekelőtt a Gázai övezeten átsöprő legutóbbi erőszakhullám, valamint az Arab Liga reformterve szerepel, amely válaszként született meg a Közel-Kelet politikai megreformálására kidolgozott amerikai kezdeményezésre.

A líbiai vezető ezúttal is gondoskodott a feltűnésről: az ülés kezdete után fél órával felállt és távozott a konferenciaközpontból. Nem hivatalos értesülések szerint sajtóértekezletre készül a szomszédos szállodában. A tuniszi csúcs résztvevői nem zavartatták magukat Kadhafi "szereplésétől" és folytatták az ülést. Az előző csúcstalálkozón, amelyet az egyiptomi Sarm es-Sejkben tartottak, ugyancsak egy kínos jelenet fűződik a nevéhez: akkor Szaúd-Arábiát pocskondiázta, ez pedig szidalmak sorozatára ingerelte Abdallah szaúdi trónörököst.

A csúcsértekezletet megnyitó beszédében Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnök felszólította Izraelt, hogy állítsa le a palesztin vezetők célzott meggyilkolását és a biztonsági kerítés építését. A tanácskozáson a palesztin területeken tomboló erőszak, az iraki helyzet, valamint a Közel-Kelet politikai megreformálására tett amerikai indítvány és az Arab Liga reformtervének megvitatása kerül napirendre.