Feleskették az új indiai kormányfőt és minisztereit

Vágólapra másolva!
Letette a hivatali esküt szombaton Újdelhiben Manmohan Szingh új indiai miniszterelnök, s ezzel ő lett az ország 13. kormányfője. Nyolc év után ismét az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) párt, valamint szövetségesei irányítják majd a több mint egymilliárd lakosú dél-ázsiai országot.
Vágólapra másolva!

A veterán, 71 éves közgazdász-technokrata kormányának 67 minisztere szintén esküt tett Abdul Kalam államfő előtt az elnöki palotában. Ez lesz az első eset az ország történetében, hogy az INK, a Nehru-Gandhi dinasztia pártja, amely 1996-ig közel 45 éven át kormányozta Indiát, koalíciós kormány élén áll. A koalíciót több mint húsz párt alkotja, illetve támogatja kívülről, a külső támogatók között vannak a kommunisták is.

Szingh miniszterelnöki kinevezésének előzménye az volt, hogy Sonia Gandhi, az INK vezetője, aki győzelemre vezette pártját és a baloldalt az április 20-ától május 10-éig tartó választásokon, az utolsó pillanatban visszalépett a kormányfői poszttól az olasz származása miatt, ellene indított heves kampány láttán. Sonia Gandhinak mindamellett központi szerepe lesz az indiai politikai életben a legnagyobb kormányzó párt elnökeként és alsóházi parlamenti frakciójának vezetőjeként.

Az első szikh kormányfő

A szerény hátterű családból származó Manmohan Szingh az első szikh kormányfő a szövetségi kormány élén - e tisztséget eddig mindig hinduk töltötték be. A szikhek vallási kisebbséget alkotnak az egyébként világi köztársaságban. A Szinghet és az új kormány tagjait feleskető Kalam elnök muzulmán. Szingh pénzügyminiszter volt 1991 és 1996 között, s e poszton az első nagy gazdasági reformok atyjaként vált ismertté. Most a 79 éves Atal Bihari Vádzspaji helyére lép, akinek hindu nacionalista kormánya vereséget szenvedett a választásokon. A szombati ceremónián képviseltette magát a teljes indiai politikai osztály, ott volt Vádzspaji és Sonia Gandhi is.