Eltemették az esküvőbombázás áldozatait

Vágólapra másolva!
Irakban eltemették azokat az áldozatokat, akik akkor haltak meg, amikor az országot megszállva tartó amerikai csapatok tévedésből egy esküvőre támadtak. Az amerikai hadsereg állítása szerint külföldi harcosok rejtekhelyét támadták meg a szír határ közelében. Iraki jelentések és a helyszínen készült felvételek tanúsága szerint az áldozatok a lakodalmat ünneplők közül kerültek ki, a halottak között sok a gyerek és életét vesztette a zenekar két tagja is. 
Vágólapra másolva!

A nyugat-iraki Ramádiban eltemették az amerikai esküvőbombázás áldozatait. Az amerikai csapatok Kaim település közelében Makr ad-Díb faluban támadtak rá az ünneplőkre. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió felvételei szerint a körülbelül negyven áldozat többségét tömegsírba temették a rokonok. A felvételeken több gyermek holtteste is látható. A szintén a bombázás áldozatául esett Husszein Ali lakodalmi énekest és öccsét, Mohamedet családjuk Bagdadban temette el.

A hozzátartozók állításai ellenére az amerikai hadsereg kitart azon álláspontja mellett, hogy az akció célpontja a lázadók egy rejtekhelye volt. Mark Kimmitt dandártábornok, hadműveleti parancsnok szerint semmi jele nem volt annak, hogy az amerikai katonák egy esküvővel állnak szemben. "Hírszerzési adataink voltak arról, hogy Irakba idegen harcosok szivárognak. Csapatokat küldtünk a térségbe. Rájuk lőttek. Viszonoztuk a tüzet." - összegezte az amerikai akciót a tábornok.

Egy amerikai szóvivő megerősítette, hogy körülbelül 40 ember életét vesztette a térségben, de szerinte a célpont nem egy esküvő volt, hanem egy külföldi fegyveresek menedékéül szolgáló épület. Mint közölte, megtámadták őket ezért volt a válaszcsapás, és a helyszínen nagymennyiségű pénzt, szír útleveleket, valamint műholdas kommunikációs berendezéseket találtak - írja a BBC News.

Az al-Arabíja tévécsatorna szemtanúkra hivatkozva adott hírt arról, hogy a falu ellen amerikai harci helikopterek indítottak támadást pirkadat előtt. A támadás azután indult, hogy az esküvői vendégek örömükben a levegőbe lövöldöztek. Az al-Arabíjának nyilatkozó egyik szemtanú szerint több mint száz bombát dobtak le az amerikai gépek. A halottak között állítólag számos gyermek is volt.

Az amerikai hadsereg már többször bombázott le civileket tévedésből mind Irakban, mind Afganisztánban. 2002-ben Afganisztánban ötven halálos követelt az, hogy az amerikai pilóták támadóknak nézték a szertartásokon örömükben lövöldözőket.