Szexuális zaklatás miatt perelnek egy ENSZ-vezetőt

Vágólapra másolva!
Szexuális zaklatás miatt perelte be az ENSZ menekültügyi főbiztosát egyik beosztottja. Ruud Lubbers főbiztos, volt holland kormányfő megerősítette az ellene indított per hírét, de tagadja a vádakat.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Lubbers tagadja a vádakat

Szexuális zaklatás vádjával pert indított az ENSZ menekültügyi főbiztosa ellen a szervezet (UNHCR) egyik alkalmazottja - erősítette meg kedden maga a főbiztos, de rögtön tagadta is a vádat. A Washingtonban tartózkodó Ruud Lubbers főbiztos, volt holland kormányfő ezzel kapcsolatos közleményét újságírók előtt Ron Redmond UNHCR-szóvivő olvasta fel Genfben. Ebben beszámol arról, hogy az ENSZ belső ellenőrzési hivatala eljárást folytat ellene az ügyben, de állítja, hogy nem követett el törvénybe ütköző cselekedetet.

A The New York Times című amerikai napilap kedden jelentette, hogy egy negyvenes éveiben járó amerikai nő, aki több mint 20 év óta dolgozik a genfi központú szakosított szervezetnél - adminisztratív dolgozó a személyzeti osztályon -, feljelentést tett egy olyan eset miatt, amely Lubbers irodájában történt decemberben. Az ENSZ vizsgálja az ügyet - írta a lap.

Lubbers szerint Dileep Nair belső ellenőrzési vezető hozta a tudomására, hogy egy alkalmazott beperelte. A főbiztos közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a felperessel december 18-án hivatalos megbeszélés keretében tartózkodott az irodájában, öt további férfi alkalmazottal együtt. A felperes a panaszt április 27-én, több mint négy hónappal később tette.

A The New York Times úgy tudja, hogy a nő által kifogásolt cselekmény a megbeszélés végén történt, amikor a hat alkalmazott már éppen elhagyta az irodát. A nő később elmondta több munkatársának, hogy megbotránkoztatta, ami történt, és undorral töltötte el.

A most 65 éves Lubbers 1982-től 1994-ig volt holland kormányfő. A II. világháború után ő töltötte be a leghosszabb ideig ezt a tisztséget. 2000 októberében választották meg az UNHCR élére. Mandátuma három év elteltével tavaly lejárt, de 2005. december 31-éig meghosszabbították. Nős, három gyermeke van.