Négyen őrizetben az amerikai férfi lefejezése miatt

Vágólapra másolva!
Négy személyt őrizetbe vettek Nicholas Berg amerikai állampolgár iraki kivégzésével kapcsolatban kedden Bagdadban. A hírt magas rangú iraki tisztségviselők közölték nyugati újságírókkal. Mint mondták, "nagy előrelépés történt" a tettesek utáni nyomozásban, részleteket azonban nem közöltek.
Vágólapra másolva!

A hírt közlő forrás szerint a négy őrizetes között nincs Abu Muszab az-Zarkavi, az al-Kaida iraki főembere, akit a barbár kivégzés elkövetésével vádolnak, és akinek fejére az amerikai hatóságok 10 millió dolláros vérdíjat tűztek ki.

A Nicholas Berg 26 éves amerikai vállalkozó brutális meggyilkolásáról készült videofelvételt egy radikális muzulmán internetes honlap május 11-én mutatta be, három nappal azt követően, hogy a férfi holttestét Bagdadban megtalálták. A filmen hallható hang szerint a lefejezést bosszúból követték el, mert az iraki börtönökben az amerikaiak kegyetlenkedtek az iraki foglyokkal.