Bécs istállójának nevezte Pozsonyt a besztercebányai polgármester

Vágólapra másolva!
Bécs csűrjének, Mária Terézia lóistállójának nevezte Pozsonyt pénteken Besztercebánya polgármestere, aki a települést alkalmatlannak tartja arra, hogy Szlovákia fővárosa legyen.
Vágólapra másolva!

Ján Králik péntek a Márkíza televízióban adott interjúban úgy ítélte meg, hogy erre az általa vezetett város, Besztercebánya alkalmas, mert szerinte úgyis eljön az idő, amikor a magyar régiók északabbra, az osztrákok keletebbre húzódnak és beigazolódik, hogy Pozsony alkalmatlan a jelenlegi rangjára.

Az uniós távlatok során úgyis beigazolódik, hogy Szlovákia fővárosának rangjára az "ország szívében" fekvő Besztercebánya (Banská Bystrica) esetleg Túrócszentmárton (Martin) érdemesült, hiszen Pozsony "sosem volt szlovák város" - fejtegette.

A televízió megszólalta Pozsony főpolgármesterét, Andrej Durkovskyt is, aki annak a reményének adott hangot, hogy Králik bízvást nem gondolta komolyan, amikor a koronázó várost - nem először - lóistállónak nevezte.

A Markíza a pozsonyi és a besztercebányai "utca embereit" is megszólaltatta. - Pozsonyt nem adjuk - így a pozsonyiak. - Besztercebánya legalább kilencven százalékában szlovák - érveltek a besztercebányaiak polgármesterük mellett.

Králik végső soron nem mondott újat, csupán felmelegítette az egykori miniszterelnök, Vladimír Meciar tíz évvel korábbi törekvéseit, aki a szülőfalujához közeli Besztercebányát igen nagy vehemenciával szerette volna fővárosi rangra emelni.