Václav Havel ismét tüdőgyulladásban szenved

Vágólapra másolva!
Ismét tüdőgyulladásban szenved Václav Havel volt cseh államfő, s ezért csütörtökön este nem vehetett részt egyik felújított színdarabjának bemutatóján a prágai Rendi Színházban.
Vágólapra másolva!

"Megbetegedett. Tüdőgyulladása van, s otthon fekszik. Nagyon sajnálja, hogy nem jöhetett el. Annál is inkább, mert a volt rendszerben darabjait nem játszhatták, s a külföldi bemutatókon nem lehetett jelen" - mondta a politikus felesége Dagmar Havlová a színház közönségének.

A 67 éves exelnöknek március vége óta vannak ismét egészségügyi problémái, s rendszeres orvosi ellenőrzésekre jár. Először a hörghurutja újult ki, ami miatt le kellett mondani áprilisra tervezett hosszabb amerikai útját.

A korábban sokat dohányzó Havel már régóta krónikus hörgőgyulladással küzd, amelynek eredete börtönéveire vezethető vissza. Jobb tüdejének egyharmadát 1996 decemberében egy rosszindulatú daganat miatt eltávolították, s azóta problémái rendszeresen kiújulnak. Mostani tüdőgyulladása pedig 1996 óta immár a harmadik.