A parancsnokokat hibáztatja a kínzásokat vizsgáló tiszt

Vágólapra másolva!
Elsősorban a katonai vezetést hibáztatta az iraki foglyok megkínzását januárban, titokban vizsgáló Taguba vezérőrnagy, az Egyesült Államok szenátusa fFegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának keddi meghallgatásán. A vezérőrnagy szerint a kiképzés és a fegyelem hiányosságai vezettek a kínzásokhoz. Ugyanakkor Taguba  kijelentette, hogy a kínzások nem utasításra történtek.
Vágólapra másolva!

A katonai vezetést okolta az iraki Abu Graib börtönben történt kínzásokért az esetet kivizsgáló Antonio Taguba vezérőrnagy a szenátus fegyveres erők bizottságának nyilvános meghallgatásán. A vezérőrnagy ötvenhárom oldalas jelentést állított össze a kínzásokkal kapcsolatos vizsgálatról, amelyben részletesen leírja, hogy mit követtek el a foglyokat megkínzó katonák. Taguba "számos esetét találta szadista, otromba és szándékosan bűnös zaklatásoknak" - írja a BBC News

A jelentés szerint a foglyokat gyakran vetkőztették meztelenre, filmfelvevők előtt kellett önkielégítést végezniük, illetve orális szexet imitálniuk, kutyákat uszítottak rájuk, verték és vegyszerekkel locsolták őket. Egy férfit fénycsővel, illetve seprűnyéllel erőszakoltak meg, egy őr pedig megerőszakolt egy bebörtönzött nőt.

A szenátus kérdésére, hogy mi lehetett az oka a foglyok megkínzásának, a vezérőrnagy kijelentette, hogy "a fegyelem, a kiképzés és az ellenőrzés hiánya". A jelentésből kiderül, hogy az Abu Graib börtön őrzésével megbízott 800. katonai rendészeti dandár katonáit Irakba irányításuk előtt nem képezték ki arra, hogy hogyan kell megfelelően bánni a hadifoglyokról. Taguba feltételezi, hogy a dandár egyik katonája sem hallott még a hadifoglyok jogait védő genfi konvencióról - áll a jelentésben.

Forrás: [origo]
Nem ismerték a genfi konvenciót

Ugyanakkor a vizsgálat során Taguba semmi nyomát nem találta annak, hogy az iraki foglyokat megkínzó katonák parancsra cselekedtek volna. Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy a katonák nem hivatalosan együttműködtek a hírszerzéssel. "Úgy gondolom, saját akaratukból tették, de azt hiszem, alsóbb szinten együttműködtek a katonai hírszerzés embereivel is" - jelentette ki a bizottság előtt a vezérőrnagy.

Antonio Taguba vezérőrnagyot még január 24-én bízta meg a Pentagon, hogy járjon utána az iraki foglyok kínzásával kapcsolatos híreszteléseknek. A jelentést március harmadikán adták át Donald Rumsfeld védelmi miniszternek, aki azonban csak néhány hete, a kínzásokkal kapcsolatos fotók nyilvánosságra kerülésekor olvasta el azt. A jelentésben foglalt kínzások miatt eddig hét őr ellen folyik eljárás, a 800. katonai rendész dandár hét tisztjét pedig megbüntették.