Valószínűleg hamisak az iraki Mirror-fotók

Vágólapra másolva!
Bocsánatkérést követelt a Daily Mirrortól a brit hadsereg azon elit egysége, amelyet a bulvárlap - hétfőre gyakorlatilag egyértelműen hamisnak minősített fotók alapján - iraki őrizetesek brutális kínzásával vádolt meg. Az újság azonban egyelőre kitart állításai mellett.
Vágólapra másolva!

Az iraki háborút élesen ellenző, baloldali irányzatú lap a múlt héten közölt súlyos belpolitikai botrányt keltő fotókat állítólag a Queen's Lancashire Regiment nevű alakulat katonáiról, akik a képekhez fűzött magyarázat szerint egy iraki őrizetest vetnek alá válogatott kínzásoknak.

A lap szerint a felvételeket az ezred két "kiábrándult" katonája adta át. A képsorozaton egy csuklyával letakart, ingre és alsóneműre vetkőztetett férfi látszik, akinek állítólagos kínzói hol a fejére taposnak, hol ágyékát ütlegelik puskatussal; az egyik kép azt mutatja, amint a "foglyot" egy brit katona éppen levizeli.

A fekete-fehér fotók hitelességét azonban több szakértő már közzétételük után megkérdőjelezte, egyaránt azzal érvelve, hogy a képeken látható katonai eszközök - a fegyverek, a katonákon látható ruházat egyes elemei, és főleg a teherautó, amelyen a képsorozat készült - nem képezték részét az Irakba vezényelt brit kontingens szabvány hadfelszerelésének.

Geoff Hoon brit védelmi miniszter hétfőn a londoni alsóházban, a fotók múlt heti közlése óta Nagy-Britanniában is sebesen terjedő iraki fogolykínzási botrány ügyében tett nyilatkozatában maga is kétségbe vonta a képek valódiságát, mondván: az eddigi vizsgálat "erősen valószínűsíti", hogy a teherautó, amelynek platóján az iraki őrizetes állítólagos bántalmazásának képsorai készültek, "az adott időpontban nem is Irakban volt".

Hoon hétfő este a Channel 4 kereskedelmi tévé híradójában már egyenesen kijelentette, hogy a képek jó eséllyel hamisak. Hozzátette: a Mirrornak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy "miképp dőlhetett be egy ilyen átverésnek".

A Queen's Lancashire Regiment a miniszteri nyilatkozat után, hétfő este közleményben követelte, hogy a Daily Mirror első oldalán kövesse meg a fogolykínzás hírébe hozott ezredet. A Mirror azonban ugyancsak hétfő este ellennyilatkozatban közölte, hogy a képek hamis mivolta nem nyert bizonyítást, és a védelmi tárca sem bizonyítékokról, csak "ráutaló jelekről" tett említést.

A lap szerint a fotókat átadó katonák egyértelműen kitartanak amellett, hogy az adott teherautó a képek készítésének időpontjában "igenis Irakban volt".