Újvidék: tízezres tömeg a radikális jelölt kampánynyitóján

Vágólapra másolva!
A szerb kormány megbuktatását és a hadsereg, illetve a rendőrség Koszovóban való visszatérését ígérte több mint tízezer híve előtt újvidéki kampánynyitó választási gyűlésén Tomislav Nikolic, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökjelöltje.
Vágólapra másolva!

A Szabadság téren összegyűlt tömeg előtt Nikolic azt hangoztatta, hogy már június 13-án, az első fordulóban győzni fog az elnökválasztáson, és "a történelembe küldi" a jelenlegi szerb kormányt. Követelni fogja Vojislav Kostunica miniszterelnök lemondását, mert olyan koalíció mögé bújik, amelynek nincs támogatása a nép körében. Nikolic keresetlen szavakkal bírálta a kormányt, és azt ígérte, hogy a szerbia-montenegrói hadsereg és a szerb rendőrség visszatér Koszovóba a nemzetközi békefenntartó erők kötelékébe.

A nagygyűlésen részt vevők szerb lobogókat és pártzászlókat lengettek, sokan három feltételezett háborús bűnös, Vojislav Seselj radikális pártelnök, Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök és Ratko Mladic egykori boszniai szerb hadseregparancsnok képét ábrázoló pólókat viseltek és arcképükkel ellátott plakátokat emeltek a magasba. Az újvidéki választási gyűlés volt az eddigi legnagyobb kampányrendezvény a negyedszer tartandó szerbiai elnökválasztás előtt.

Közvélemény-kutatások szerint Nikolic messze a legtöbb voksra számíthat a választás első fordulójában, de annyi szavazatot nem gyűjt össze, hogy már az első körben nyerjen. A második fordulóban a demokrata tömb továbbjutó jelöltje - Boris Tadic demokrata párti elnök vagy Dragan Marsicanin, a kormánykoalíciós jelöltje - legyőzheti Nikolicot, ha az egymással rivalizáló demokraták egyként felsorakoznak az egyik továbbjutó mögé.