Amerikát bírálta a búcsúzó Mandela

Vágólapra másolva!
Amerika iraki háborúját bírálta parlamenti búcsúbeszédében Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság volt elnöke. Mandela beszédében kitért az AIDS elleni küzdelemre, mondván, jelenleg ez a betegség fenyegeti leginkább országa jövőjét. A 85 éves államférfi korábban bejelentette, hogy visszavonul a közügyektől. Parlamenti búcsúbeszédét, amelyet kitörő lelkesedéssel üdvözöltek a képviselők, köztársasági elnökké választásának tizedik évfordulóján mondta el.
Vágólapra másolva!

Megválasztásának tizedik évfordulóján búcsúzott el a Dél-afrikai Köztársaság parlamentjétől Nelson Mandela volt köztársasági elnök. Mandela beszédében megemlékezett az utóbbi tíz évbe elért eredményekről, arról, hogy sikerült demokratikus rendszert kiépíteni a feketék elnyomásán alapuló apartheid-rendszer után Dél-Afrikában.

A nyolcvanöt éves politikus búcsúbeszédét azzal kezdte, hogy köszönetet mondott a parlamenti képviselőknek, amiért eltérve a házszabálytól, lehetővé tették, "hogy egy öreg nyugdíjas szóljon az országgyűléshez". Mandela bejelentette, hogy a jövőben visszavonul a közügyektől.

Utolsó parlamenti beszédében a politikus keményen bírálta az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát az iraki háború miatt. "Olyan világban élünk amelyben van okunk a cinizmusra és az elkeseredésre" - summázta az iraki háborúval és az ország megszállásával kapcsolatos gondolatait Mandela. A politikus párhuzamot vont Irak mostani állapota, illetve a Dél-Afrikában tíz éve megbukott apartheid-rendszer között - tudósít az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. "Elborzadva tekintünk a képekre, ahogy egyre több jelentés érkezik arról, hogy emberi lények méltóságát sértik meg saját országukban egy megszálló hatalom katonái" - utalt a volt köztársasági elnök az iraki foglyaikat megkínzó amerikai katonákról nyilvánosságra hozott képekre.

Mandela gratulált, Thabo Mbeki köztársasági elnöknek legutóbbi választási győzelméhez. Mandela elsősorban az AIDS elleni küzdelem fontosságára figyelmeztette utódát - írja a BBC News.

"Semmi sem rombolja jobban az emberi méltóságot annál, mint amikor valaki nem tud munkát, hasznos elfoglaltságot találni. A HIV és az AIDS különösen félelmetes módon fenyeget minket" - utalt Mandela arra, hogy a több mint 9 millió AIDS-beteg nem kap munkát fertőzöttsége miatt.

Nelson Mandela volt a feketék elnyomásán alapuló apartheid-rendszer elleni küzdelem vezéralakja a Dél-afrikai Köztársaságban. Miután Mandela évtizedeket töltött börtönben, pártjával, az Afrikai Nemzeti Kongresszussal sikerült elérnie, hogy békés átmenettel szüntessék meg az elnyomó fehér kisebbség uralmát.