AI: Kínzással vallottak a halálra ítélt bolgárok

Vágólapra másolva!
Embertelen kínzásokkal csikartak ki beismerő vallomásokat a líbiai hatóságok azokból a bolgár egészségügyi alkalmazottakból, akiket több száz líbiai kisgyerek AIDS-kórokozóval történő szándékos megfertőzése címén ítéltek halálra - közölte az Amnesty International.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének csütörtök esti londoni közleménye szerint az öt bolgár ápolónő az AI képviselőinek még az ítélet előtt azt mondta: a beismerő vallomás kikényszerítése végett rendszeresen elektrosokkos kínzásoknak vetették őket alá, karjuknál fogva, kötélvégről lógatták őket alá a magasból, csaholó vérebeket engedtek közvetlen közelükbe, azzal fenyegetve őket, hogy rájuk uszítják a kutyákat, ha nem vallanak.

Emellett rendszeresen verték őket vastag kábelekkel, illetve talpukat ütlegelték - áll az Amnesty International beszámolójában, amely szerint a bolgár vádlottak később visszavonták az így kikényszerített beismerő vallomásaikat.

A szervezet felhívta a líbiai hatóságok figyelmét arra, hogy kínzással kicsikart vallomásokat semmilyen jogi eljárásban nem lehet bizonyítékként felhasználni. Az AI a nyilatkozatban követeli a csütörtökön kiszabott halálos ítéletek azonnali megsemmisítését.

Az emberi jogi csoport szerint a líbiai hatóságok többször bejelentették, hogy eltörlik a halálbüntetést, de Líbiában a mai napig hoznak és végre is hajtanak halálos ítéleteket.

Az Amnesty International közleményéből kiderül az is, hogy a bolgár egészségügyi alkalmazottak kínvallatása miatt a líbiai biztonsági szervek több tagja ellen szintén eljárás indult ugyanazon büntetőbíróság előtt, amely a bolgárokat halálra ítélte, de a bíróság a csütörtöki végzésben illetéktelennek minősítette magát az ügyben.