Arab tévékben védené a mundér becsületét Bush

Vágólapra másolva!
Két arab nyelvű tévécsatornának is interjút ad George Bush, hogy így próbáljon meg javítani az Egyesült Államok megtépázott megítélésén az arab világban. Az elnök várhatóan elítélően szól majd az Abu Garib börtönben amerikai katonák által elkövetett kínzásokról. Az események miatt szerdán bocsánatot kért az iraki börtönök új amerikai parancsnoka. A nemzetközi felháborodást ugyanakkor csak növelte, hogy kiderült, a kínzásokról már március végén készen állt egy jelentés, ám az USA hadvezetése májusig bele sem pillantott a dokumentumba. Közben a britek is igyekeznek tisztázni a katonáikkal szemben felmerült hasonló vádakat.
Vágólapra másolva!

Bocsánatot kért az iraki foglyokat ért kínzásokért az iraki börtönök újonnan kinevezett amerikai parancsnoka. Geoffrey Miller tábornok szerint - aki maga vezette körbe a sajtót a kínzásokról elhíresült Abu Garib börtönben szerdán - egyes kihallgatási technikák alkalmazását felfüggesztik, mások alkalmazását pedig tompítják. A tábornok közölte, hogy az amerikai katonák által elkövetett bántalmazások "illegálisak és jogtalanok" voltak, majd hozzátette: "Személyesen garantálom, hogy ez nem fog még egyszer megtörténni". Miller tábornok korábban az USA guantanamói támaszpontján kialakított fogolytábort vezette, ahol Afganisztánban elfogott tálibokat és al-Kaida-gyanús személyeket őriztek.

Az iraki fogolykínzások miatt Amerika becsületén esett foltot arab televíziós csatornáknak adott interjúkban igyekszik eltüntetni George Bush amerikai elnök. Az Abu Garib börtönben folyt kínzásokról és a foglyok megalázásáról megjelent fényképfelvételek általános felháborodást keltettek mindenfelé, de különösen az arab világban.

Az elnök két arab csatornának ad interjút szerdán, amelyekben egyebek mellett "szégyenteljesnek és elfogadhatatlannak" nevezi majd a börtönben történt eseményeket. George Bush az amerikaiak által fenntartott al-Hurra és az al-Arabiya csatornákon tűnik majd fel. Scott McCellan, a Fehér Ház szóvivője szerint "Ez egy lehetőség az elnöknek, hogy közvetlenül az arab nemzetek polgáraihoz szóljon és tudassa velük, hogy a mindenki által látott képek (...) nem azt a magas színvonalú amerikai viselkedésmódot képviselik, amelyet hadseregünk követ".

Eközben több száz iraki vonult az Abu Garib börtön elé szerdán, hogy tiltakozzon a kínzások miatt. A szunnita vallási és jogtudósokból álló ulémák tanácsa által szervezett megmozduláson angol nyelvű transzparenseket is vittek megukkal a tüntetők, "Abu Garib az amerikai vadállatiasság tanúja" és "Rossz fényt vetettetek az amerikaiakra és a keresztényekre" feliratokkal. A tiltakozók közül többen azt követelték, hogy a fogva tartott nőket engedjék szabadon, ellenkező esetben szent háborút hirdetnek értük - jelentette az MTI.

A jéghegy csúcsa

Egyre sokasodnak az aggodalmak ugyanakkor azzal kapcsolatban, hogy ezek a kínzások korántsem elszigetelt események. Donald Ryder tábornok, katonai büntetés-végrehajtásért felelős tiszt szerint összesen 25 haláleset és 10 bántalmazás ügyében indultak vizsgálatok Irakban és Afganisztánban lévő amerikai börtönökben. A 25 haláleset közül 12 természetes vagy meghatározatlan okokból következett be, egy volt igazolhatóan nem szándékos emberölés, kettő pedig gyilkosság. Tíz ügyben még folynak a vizsgálatok.

A kínzások miatt kitört botrányt csak tovább mélyítette, hogy kiderült, az Abu Garib börtönben történt események miatt már korábban indult és le is zárult egy vizsgálat, amit azonban hónapokig nem olvasott el az amerikai hadvezetés. A március 4-én befejeződött vizsgálatok eredményeit május 4-ig biztos, hogy nem olvasta el teljes egészében Donald Rumsfeld védelmi miniszter - írja a BBC. A vizsgálatot vezető Antonio Taguba tábornok szerint a foglyokat szexuális aktusra kényszerítették, kínzással, megerőszakolással, kutyákkal fenyegették, emellett elrejtették őket a Vöröskereszt ellenőrzéseikor, és ezekkel a tettekkel a katonák megsértették a nemzetközi jogot.

A Taguba jelentés

Fotó: EPA
Fotó: EPA

"Számos szadista, otromba és indokolatlan erőszakos cselekedetet követtek el több fogoly ellen 2003 októbere és december között az Abu Garib börtönben. Ezeket a szisztematikus és illegális erőszakoskodásokat szándékosan követték el a katonai rendészet (a 372. katonai rendész század, a 320. katonai rendész zászlóalj és a 800. katonai rendész dandár) katonái, az Abu Garib börtön 1-A szintjén" - írja a tábornok

Taguba tábornok egyesével felsorolta mindazokat a kínzásokat és foglyokat megalázó tevékenységeket, amelyeket "bőven alátámasztottak" a gyanúsítottak, az áldozatok és szemtanúk beszámolói:

- A foglyokat töltött pisztollyal fenyegették
- A meztelen foglyokra hideg vizet öntöttek
- Partvisnyéllel és székekkel ütötték a fogvatartottakat
- Megerőszakolással fenyegették a férfi foglyokat
- Egy foglyot foszforeszkáló rúdlámpával becstelenítettek meg
- A foglyokat különböző szexuális pozitúrákba kényszerítették és lefotózták
- A férfifoglyokat önkielégítésre kényszerítették, ezt lefotózták és levideózták
- A meztelen foglyokat gúlába fektették, és rájuk ugrottak
- A férfifoglyokat női alsónemű viselésére kényszerítették
- A fogvatarottakat a hadsereg kutyáival rémisztgették, az egyik foglyot meg is harapta egy állat

A tábornok összesen négy személyt azonosított, mint a kínzások kulcsszereplőit. Ezek közül ketten - egy ezredes és egy alezredes - a katonai elhárítás kötelékében szolgálnak, míg ketten civil szakértők voltak. Korábbi állítások szerint a katonai elhárítás arra biztatta a katonákat, hogy puhítsák meg a foglyokat a kihallgatások előtt.