Terrorkészültségbe helyezték a német légibázisokat

Vágólapra másolva!
Terrortámadásra utaló figyelmeztetést kapott a német védelmi minisztérium, ezért "Charlie" szintre emelték a készültséget két légi támaszponton, amely a német rendszerben a második legmagasabb készültségi fokozat. A készültség a hét végéig, illetve május utolsó hetében lesz érvényben.
Vágólapra másolva!
Csökkenti a terrorkészültséget Amerika/nagyvilag/20040109azegyesult.html

Németország két légi támaszpontján fokozott készültséget rendeltek el kedden, miután a bázisok készülő támadásra utaló figyelmeztetést kaptak. A német védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a nyugati országhatár közelében lévő bücheli repülőszázad, valamint egy Rajna melletti kiképzőközpont kapott támadásra utaló figyelmeztetést.

A minisztériumi szóvivő nem volt hajlandó közölni, hogy a támaszpontok honnan kapták a figyelmeztetést, s arról sem nyilatkozott, milyen támadás érheti a bázisokat. Az emelt szintű biztonsági intézkedések ezen a héten, valamint május utolsó hetében lesznek érvényben.

A két támaszponton elrendelték a "Charlie" fokozatú készültséget. A "Charlie" a német fegyveres erőknél bevezetett négyfokozatú biztonsági rendszeren belül a második legmagasabb. A készültség idején a támaszpontok bejáratánál szigorítják az ellenőrzést, és fokozzák a felderítőtevékenységet.