Ezrek menekülnek a kaliforniai tüzek miatt

Vágólapra másolva!
Idén egy hónappal korábban érkezett meg Kaliforniába a tűzvészek időszaka. A vasárnap fellángolt tüzek miatt több ezer ember lénytelen elhagynia otthonát. A három helyen is tomboló lángok eddig 24 négyzetkilométernyi területet perzseltek fel és négy épületet pusztítottak el az Egyesült Államok nyugati partvidékén.
Vágólapra másolva!

Ezrek kénytelenek elhagyni otthonaikat a Kalifornia déli részén tomboló tűzvészek miatt. Keddre virradó éjjel legalább négyezer otthont ürítettek ki, miközben a tűzvészek kiterjedése elérte a 24 négyzetkilométert. A lángok négy épületet - köztük egy egyetemi kutatóközpontot - pusztítottak el. A kaliforniai erdészet szerint az egyik tűzvész feltételezett okozóját már őrizetbe vették.

Jelenleg három tűzvész pusztít a nyugati parti államban. A Temecula nevű a legnagyobb, amely Los Angelestől délkeletre tombol jelenleg 12 négyzetkilométeren. A térségben legalább 100 otthont ürítetek ki, miközben ezer tűzoltó küzd a lángokkal. A tűzoltóknak kedd reggelre a tűzvész 30 százalékát sikerült ellenőrzésük alá vonni.

Az El Cerritos nevű tűz ugyancsak Los Angeles közelében, a város keleti elővárosaiban, Riverside megyében pusztít, jelenleg körülbelül 6,6 négyzetkilométeren. A kaliforniai erdészeti hivatal a tűzvészt agresszívnek minősítette. A harmadik tűzvész az éj folyamán vesztett intenzitásából, de továbbra is fenyegeti a Camp Pendleton-i haditengerészeti támaszpontot.

A tüzek vasárnap lángoltak fel, miután az utóbbi hetek időjárása igen száraz volt, és a hőmérséklet is 37 Celsius fokra szökött fel. A tűzvészek időszaka általában május végén kezdődik az Egyesült Államok eme vidékén, ám a hatóságok szerint idén ez hétfőn kezdődött.

Tavaly legalább húsz ember vesztette életét a tüzekben, amelyek 2000 otthont pusztítottak el, és 2492 négyzetkilométernyi földterületet perzseltek fel - írja a BBC News.