Kínai mérnököket robbantottak fel Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Autóba rejtett pokolgép robbanása megölt hétfőn három kínai mérnököt Pakisztánban. A robbantásban további 11 ember megsebesült.
Vágólapra másolva!

Autóba rejtett pokolgép robbanása megölt hétfőn három kínai mérnököt, további tizenegy személynek pedig sérüléseket okozott Pakisztán délnyugati részén, az iráni határ közelében fekvő Gavadar kikötőben. A támadás áldozatává vált kínaiak, a China Harbor Company alkalmazottai a Karacsitól 500 kilométernyire nyugatra fekvő kikötő építkezésén dolgoztak. Éppen munkahelyükre tartottak egy buszon, amikor a gyilkos detonáció bekövetkezett. A sérültek között kilenc kínai volt, valamint a busz vezetője és egy biztonsági őr. Hat sérült állapota súlyos. Rendőrségi jelentés szerint a robbanószerkezetet rejtő gépkocsi a kikötőben parkolt.

A támadás indítéka egyelőre ismeretlen, mint ahogyan a hatóságok egyelőre azt sem tudták megállapítani, hogy öngyilkos merénylet volt-e vagy pedig távirányítással hozták működésbe a pokolgépet.

Radikális muzulmán csoportok gyakran támadtak korábban külföldieket az ázsiai ország területén, kínaiak azonban eddig még nem váltak célponttá. Kína Pakisztán egyik fő ázsiai szövetségese és kereskedelmi partnere.

A legutóbbi súlyos merényletet 2002. május 8-án Karacsiban követték el egy autóbusz ellen, amely pakisztáni tengeralattjáró építésén dolgozó francia mérnököket szállított. Az akciónak 11 halálos áldozata volt.