Sikerült megszöknie egy amerikai túsznak Irakban

Vágólapra másolva!
Megszökött fogvatartói elől egy amerikai túsz Irakban. A férfit három hete ejtették fogságba iraki fegyveresek - írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

Három héttel azután, hogy egy amerikai kocsioszlop elleni rajtaütés során fogságba esett, megszökött iraki fogvatartóitól egy amerikai túsz - írja a Reuters amerikai katonai forrásokra hivatkozva. Elfogásakor a túszejtők felvételeket készítettek, amelyeken fegyveresek kísérik Thomas Hamill-t.

Az amerikai hadsereg illetékesei szerint a férfit nem fogvatartói engedték el, hanem megszökött. Valamilyen módon sikerült kijutnia abból az épületből, ahol őrizték. Hamillre szökése után amerikai katonák találtak rá Tikríttől délre. A hadsereg közlése szerint jó egészségben van. A férfi elfogása előtt teherautó sofőrként dolgozott egy, az iraki újjáépítéssel foglalkozó cégnél.