Ötvenezer dollárt tűztek ki Artemio elvtárs fejére

Vágólapra másolva!
Peru 50 ezer dolláros jutalmat ajánlott fel "Artemio elvtárs", a Fényes Ösvény maoista szervezet legmagasabb rangú, még szabadlábon lévő vezérének elfogását segítő információért.
Vágólapra másolva!

A Belügyminisztérium honlapján körözést tettek közzé Artemio kifejezéstelen tekintetű, civilruhás fényképével. A bejelentéseket egy ingyenes telefonszámon vagy elektronikus levélben várják.

Áprilisban egy álarcos férfi, állítása szerint maga Artemio interjút adott az America perui televíziónak, ahol közölte, a fegyveres harc "sajnos" újrakezdődik, és 60 napot adott a kormánynak a politikai megoldás kidolgozására. Ez volt az első alkalom, hogy Artemio interjút adott.

Az America TV egy erdei tábori sátorban készített interjúján Artemio símaszkot viselt, nyugodtan, egy tuskón lovaglóülésben ülve beszélt. Öltözéke khakiszínű nadrágból és a sarló és kalapács kommunista motívummal ellátott, "Népi gerilla hadsereg" feliratú fekete trikóból állt. Artemiót kalasnyikovos testőrei vették körül, szintén símaszkban.

A perui Fényes Ösvény szerepel a Washington által összeállított terrorista csoportok listáján.