Felállt a volt diktátor ügyét vizsgáló törvényszék Irakban

Vágólapra másolva!
Megalakult Irakban az a törvényszék, amely Szaddám Huszein elűzött diktátor és híveinek ügyében ítélkezik majd - jelentette be kedden a síita Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) párt szóvivője.
Vágólapra másolva!

Az iraki vezetők döntése alapján létrehozott testület vezetője az Egyesült Államokban jogot tanult Szálem Csalabi, az INC vezetőjének unokatestvére lett. A törvényszéket egyelőre összesen hét bíró és négy ügyész alkotja. A törvényszék a jövő év végéig 75 millió dolláros költségvetéssel rendelkezik.

A hatalomból az Egyesült Államok vezette hadművelet keretében tavaly tavasszal elűzött Szaddám Huszeint decemberi elfogása óta amerikai fogságban tartják Bagdad közelében. Perének időpontját még nem tűzték ki, de Washington már többször értésre adta, azt tartja helyesnek, ha iraki bírák ítélkeznek fölötte.

A Szaddám elleni vádakat sem állították még össze. Mióta rendszere összeomlott, tömegsírokban mintegy 300 ezer holttestet találtak, és minden bizonnyal felelnie kell azért is, hogy hadserege az Irán elleni háborúban és az iraki kurd felkelés alatt vegyi fegyvereket használt.