Vágólapra másolva!
A hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli bírósága is népirtásnak minősítette az 1995-ös srenbrenicai vérengzést. A kérdésről Radislav Krstic szerb tábornok perében foglalt állást a testület, de a döntés több más hágai vádlott - így Slobodan Milosevic - ügyére is befolyással bír.
Vágólapra másolva!

Népirtásnak minősül a srebrenicai vérengzés - ezt hétfőn mondta ki a jugoszláviai háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fellebbviteli bírósága. Mint Theodor Meron, a törvényszék amerikai bírája elmondta, a bírák egyhangú határozattal erősítették meg: népirtásnak minősül, hogy a boszniai városban 1995-ben több ezer bosnyák férfit kivégeztek a szerb erők.

A testület Radislav Krstic szerb tábornok ügyében hozott ítéletet. A szerb csapatokat ugyanis Krstic irányította, akit 2001-ben első fokú ítélettel népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt 46 év börtönre ítélt a törvényszék. Az ítélet ellen a védelem és a vádhatóság is fellebbezett.

A srebrenicai mészárlás jogi minősítése komoly jelentőséggel bír a nemzetközi jog alkalmazásában. Azzal, hogy a bírák jóváhagyták a népirtás vádját, kitágul a jogi kategória eddigi értelmezése, és immár nem csak a teljes lakosság (férfiak, nők, gyerekek) elleni gyilkosságok tartoznak ebbe a körbe, hanem a lakosság egy részének (a férfiaknak) a megölése is. A döntés ezen kívül a törvényszék előtt folyó többi perre, így a Slobodan Milosevic volt szerb államfő elleni eljárásra is hatással lesz, hiszen az ellene felhozott vádpontok között is szerepel a népirtás.