Békét ajánlott Európának bin Laden

Vágólapra másolva!
Egy hangfelvétel tanúsága szerint fegyverszünetet ajánlott Európának Oszama Bin Laden. A terroristavezér három hónapig tartja fenn ajánlatát, ami azonban nem vonatkozik az Egyesült Államokra. Bin Laden azt akarja, hogy az európai államok vonják ki katonáikat az összes muzulmán államból. Az Európai Bizottság elnöke visszautasította a bin Ladennek tulajdonított békeajánlatot. Egy neve elhallgatását kérő európai szakértő véleménye szerint valóban Oszama bin Laden beszél azon a hangszalagon, amelyet csütörtökön sugárzott egy arab hírtelevízió.
Vágólapra másolva!

Fegyverszünetet ajánlott egy neki tulajdonított felvételen Oszama bin Laden azoknak az európai államoknak, amelyek felhagynak a muzulmánok támadásával. Az al-Arabíja televízióban bemutatott hangfelvétel tanúsága szerint azonban az Egyesült Államokra nem vonatkozik a terroristavezér ajánlata.

A felvételen hallható hang egyúttal bosszúval fenyegette Izraelt Jasszin sejk meggyilkolása miatt. Az üzenet, amelyben az al-Kaida terrorszervezet vezetője fegyverszünetet ajánlott az európai államoknak, amennyiben kivonják katonáikat Irakból, csakugyan bin Ladentől érkezett. Erre több jel is utal - mondta egy neve elhallgatását kérő berlini szakértő, hozzátéve, hogy a szalag vizsgálata még nem fejeződött be.

Az üzenet hitelessége mellett szól, hogy az al-Dzsazíra televízió még soha nem sugárzott olyan (terroristáktól kapott) üzenetet, amely ne lett volna valódi. Emellett az üzenet tartalma pontosan illik az al-Kaida ideológiai felfogásához - tette hozzá a szakértő - írja az MTI.

A neki tulajdonított felvételen Oszama bin Laden közölte, hogy fegyverszüneti ajánlatát három hónapig tartja fenn, de ez a határidő meghosszabbítható, és maga a tűzszünet akkor kezdődne el, amikor az európai országok utolsó katonái is elhagyják az iszlám országokat.

Mint mondta, azért ajánlja fel a fegyverszünetet, mert felmérések szerint az európai népek nagy része békét akar az iszlám világgal. A tűzszünet célja az lenne, hogy "a háborúpártiaknak ne legyen több lehetőségük" - hangoztatta. Az amerikai politika nem vesz tudomást "az igazi problémáról, Palesztina megszállásáról" - jelentette ki. Elítélte az Egyesült Államok Irak elleni háborúját, amely szerinte több milliárd dollár hasznot hajt a fegyvergyártó vagy az iraki újjáépítésben részt vevő cégeknek. E cégek közül megnevezte az amerikai Halliburtont.

A terroristavezér közölte, hogy a március 11-i madridi pokolgépes robbantásokat, amelyekben 191 ember halt meg, bosszúnak szánták Spanyolországnak az iraki, az afganisztáni és a "palesztinai" megszállásban való részvétele miatt. "Ami 2001 szeptember 11-én és 2004 március 11-én történt, az viszonzása jótéteményeiteknek, hogy tudjátok: a biztonságra mindenkinek szüksége van" - mondta a hang a több mint hétperces felvételen. (A madridi merényletek ügyében nyomozó spanyol hatóságok szerint az elkövetők kapcsolatban álltak az al-Kaidával.)

"Azt mondják, öncélúan ölünk, de a valóság rácáfol erre" - üzente Oszama bin Laden a felvételen. "Az oroszokat csak azután gyilkolták, hogy megtámadták Afganisztánt, majd Csecsenföldet, az európaiakat csak azután, hogy megszállták Irakot és Afganisztánt, az amerikaiakat New Yorkban csak azután, hogy támogatták a zsidókat Palesztinában, és abban, hogy elözönlik az Arab-félszigetet. Ne ontsátok vérünket, és akkor mi sem ontjuk a tieteket. "Ez nehéz, de mégis könnyű képlet".

Romano Prodi visszautasítja bin Laden békejobbját

Az Európai Bizottság elnöke elutasította csütörtökön az Oszama bin Laden terrorista vezérnek tulajdonított, az európai országoknak szóló békeajánlatot. Romano Prodi kijelentette, hogy szó sem lehet tárgyalásokról terrorfenyegetés alatt. "Ez teljességgel lehetetlen" - mondta újságíróknak Prodi. Az iraki háborút ellenző Prodi úgy vélte, hogy Irakban a helyzet "nagyon, nagyon nyugtalanító, rosszabb már nem is lehetne".

A hangfelvétel valódiságát egyelőre lehetetlen ellenőrizni, de a hang azonosnak tűnik azzal, amely a korábbi, valódinak tartott Bin Laden-felvételeken hallható. Tavaly szeptember óta ez az első feltételezett hangfelvétel a terroristavezértől. Ajman Gaballah, az al-Arabíja szerkesztője csak annyit közölt a felvétellel kapcsolatban, hogy "forrásaiktól" kapták. Mint mondta, ő sem bizonyos abban, hogy valóban bin Laden hallható rajta.

[origo]/MTI