Bush támogatja Saron tervét

Vágólapra másolva!
Történelmi és bátor lépésnek nevezte George Bush amerikai elnök Ariel Saron izraeli kormányfő kivonulási tervét a Gázai övezetből és Ciszjordánia egyes részeiből szerdai közös washingtoni sajtótájékoztatójukon.
Vágólapra másolva!

Bush elnök fehér házi tárgyalásaik után úgy fogalmazott, hogy a végső békemegállapodásnak tükröznie kell a realitásokat, mivel az utóbbi évtizedekben a térségben nagy változások mentek végbe, jelentős népességközpontok alakultak ki.

Az elnök kijelentését a palesztinok várhatóan úgy tekintik, mint annak közvetett tudomásul vételét, hogy Izrael meg akarja tartani a ciszjordániai zsidó telepek egy részét. Saron elutazása előtt hat kolóniát nevezett meg, amelyeket Izrael örökre meg akar őrizni.

Bush abban is Saron mellé állt, hogy sajtóértekezletükön kijelentette: a palesztin menekülteket a majdan megalakuló palesztin államban kell letelepíteni és nem Izraelben. Ugyanakkor leszögezte, hogy az Izrael által létrehozott védelmi fal inkább biztonsági, mintsem politikai vonal, és inkább ideiglenes, mintsem tartós vonalnak kell lennie.

George Bush hozzátette, hogy a cél továbbra is az útitervnek nevezett, önálló palesztin állam létrejöttéhez vezető béketerv megvalósítása.