Irakban elraboltak hét kínai állampolgárt

Vágólapra másolva!
Hét kínai állampolgárt elraboltak vasárnap Irak középső részében - jelentette az Új Kína hivatalos hírügynökség egy Bagdadba akkreditált kínai diplomatára hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A diplomata tájékoztatása szerint a hét kínai Jordániából érkezett Irakba vasárnap reggel és feltehetően a Bagdadtól 50 kilométerre nyugatra fekvő Fallúdzsa térségében rabolták el őket. A hét kínai Fujian tartományból származik, a legfiatalabb 18, a legidősebb 49 éves - közölte a kínai diplomata.

Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint az al-Arabíja hírtelevízió tudósítója több, vasárnap elengedett tússzal készített interjút, akik elmondták, hogy találkoztak hét, kínai útlevéllel rendelkező személlyel, akiket egy titkos helyen tartanak fogva. A foglyok szemmel láthatóan egészségesek voltak, és nem voltak megbilincselve. A kínai hatóságok egyelőre nem reagáltak a túszejtés hírére. A hír azelőtt érkezett, hogy Dick Cheney amerikai alelnök kedden Japánból Pekingbe látogat.

Kína, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja határozottan ellenezte Irak megszállását és elutasította, hogy katonákat küldön a megszálló szövetséges erők kötelékébe. A tavalyi madridi adományozó konferencián Peking 24 millió dollárt ajánlott fel az iraki újjáépítéshez.

Az Irakban túszul ejtett három japán állampolgár életben van - közölte hétfőn egy japán kormányilletékes a túszejtőkkel tárgyaló, meg nem nevezett forrásra hivatkozva. A három japán jelenleg Fallúdzsa térségében tartózkodik, a magát Szaraja al-Mudzsahídinnek nevező csoport fogságában. A csoport azt követelte, hogy Japán vonja ki Szamávában állomásozó katonáit.

A japán védelmi minisztérium hétfőn közölte: a légierő három C-130 szállítógépét készenlétbe helyezték Kuvaitban a három túsznak, illetve azoknak a japán állampolgároknak a kimenekítésére, akik el kívánják hagyni a harcok dúlta Irakot.