Önmagukat hibáztatják a népirtásért a Ruandaiak

Vágólapra másolva!
A ruandai elnök szerint népe felelős azért, hogy a nyolcszázezer áldozatot követelő népirtás megtörténhetett. Az elnök szerint ugyanakkor a nyugat is felelős, mert nem avatkozott be, hanem hagyta, hogy a hutu szélsőségesek büntetlenül gyilkoljanak. Ugyanakkor a Ruandában tartózkodó ENSZ csapatok egykori parancsnoka is a nyugati országokat vádolta a be nem avatkozásért. Az áldozatok emlékére szerdán nemzeti emlékhelyet avattak föl a fővárosban.
Vágólapra másolva!
Ruanda: száz embert ítéltek el népirtásért/nagyvilag/20030804ruanda.html

Paul Kagame ruandai elnök szerint elsősorban népét terheli a felelősség, hogy az országban megtörténhetett a tíz évvel ezelőtti népirtás. Ugyanakkor a tragikus események emlékére rendezett gyűlésen Kagame elmondta: a nyugatot is felelősség terheli, amiért hagyták, hogy tutszik és mérsékelt politikai nézeteket valló hutuk százezreit gyilkolják le hutu szélsőségesek. A népirtás áldozatainak emléknapján az elnök hatvanötezer ember előtt beszélt a főváros, Kigali stadionjában.

Kagame elnök véleményéhez csatlakozott Romeo Dallaire kanadai tábornok is, aki azt a nemzetközi ENSZ békefenntartó haderőt vezette, amely nem volt képes megakadályozni a mészárlásokat. "Egy ország sincs napjaikban, amely lemoshatná a kezéről a ruandai vért azzal, hogy azt mondja: sajnáljuk." - hangsúlyozta a Nyugat felelősségét Dallaire egy, a népirtásról rendezett konferencián.

Az egykori békefenntartó országokat a megemlékezések kapcsán is igen sok bírálat érte, amiért nem képviseltették magukat megfelelő szinten az emlékünnepségeken. Csak Dél-Afrika és az egykori gyarmatosító Belgium kért hivatalosan bocsánatot az emberéletek százezreit követelő mulasztásért - írja a BBC News.

Az emléknapon avatták föl az áldozatok emlékművét egy Kigali fölötti dombon, amely száz áldozat földi maradványainak nyughelyéül szolgál. Az emlékmű mellett múzeumot rendeztek be, ahol kiállították a mészárlás áldozatául esett több, mint 300 ezer gyereknek a fényképeit. Ugyanakkor felavatták annak a tíz belga békefenntartónak az emlékművét, akik akkor estek el, amikor megpróbálták megvédeni Agathe Uwilingiyamana mérsékelt miniszterelnököt a hutu szélsőségesektől.

A ruandai mészárlások akkor kezdődtek, amikor 1994-ben ismeretlenek lelőtték Juvenal Habyariman hutu nemzetiségű elnök gépét a főváros fölött. Ezt követően a hutuk módszeresen irtani kezdték a tutszikat és a mérsékelt politikai nézeteket valló hutukat. A mészárlások 100 napon keresztül folytak, míg a tutszi ellenzékiek fegyveres ereje ragadta magához a hatalmat. A népirtás tizenöt főbűnöse jelenleg is szabadlábon van.