A Fehér Ház a szeptember 11-bizottság összes dokumentumát átvizsgálja

Vágólapra másolva!
A Fehér Ház bejelentette, hogy megvizsgál minden egyes dokumentumot amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatos mulasztások feltárásával foglalkozó bizottság készít, mielőtt azok nyilvánosságra kerülnének. A jelentés várhatóan júliusban készül majd el. Eközben egy amerikai lap azt közölte, hogy Bush elnök már néhány nappal a WTC elleni támadás után a Szaddám elleni háborúhoz kérte Tony Blair brit miniszterelnök segítségét.
Vágólapra másolva!
A CIA ismerte az egyik WTC-terrorista telefonszámát/nagyvilag/20040225ciatudta.html

A Fehér Ház sorról sorra megvizsgálja majd a szeptember 11-i egyesült államokbeli terrorcselekmények előzményeit feltáró bizottság jelentését, mielőtt azt nyilvánosságra hozzák - közölte vasárnap a testület elnöke. Thomas Kean az NBC televízióban elmondta, hogy magát is meglepte a fehér házi előzetes kontroll, amelyet azonban törvény ír elő annak a megelőzésére, hogy ne kerülhessen nyilvánosságra olyan adat, amely kárt okozna a hírszerzési érdekeknek.

A testület várhatóan júliusban készíti el jelentését, amelyben arra a kérdésre igyekszik válaszolni, hogy történtek-e olyan mulasztások, amelyek megakadályozhatták volna a 2001. évi New York-i és washingtoni terrortámadásokat.

Thomas Kean az interjúban úgy ítélte meg, hogy jobban szerette volna, ha George Bush amerikai elnök és Dick Cheney alelnök nem együtt, hanem külön-külön jelennek meg a bizottság előtt. A testület és a Fehér Ház közötti kompromisszum szerint az elnök és az alelnök kész válaszolni a bizottság kérdéseire, de csak a nyilvánosság kizárásával.

A Fehér Ház másik, meghátrálással felérő engedménye az volt, hogy hosszas huzavona után hozzájárult Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó nyilvános, eskü alatti tanúságtételéhez a bizottság előtt.

A sajtó közben újabb és újabb, a Fehér Ház számára kínos részleteket tár fel az ügyben. Kitudódott, hogy a Bill Clinton elnök kormányzata alatt keletkezett, a témakörrel kapcsolatos dokumentumok jelentős részét a Fehér Ház hónapokon át visszatartotta. A demokrata párti politikusok szerint az iratok eltitkolása arra utal, hogy a Fehér Ház valójában nem akar együttműködni a mulasztások feltárásában. A vádat az elnök szóvivője visszautasította.

A Vanity Fair amerikai hírmagazin jövő heti írása szerint Bush elnök kilenc nappal a szeptember 11-i terrortámadások után Szaddám Huszein iraki elnök megdöntéséhez kérte Tony Blair brit kormányfő segítségét. A lap értesüléséből előzetesen megjelent hírek szerint Blair azt mondta az elnöknek, hogy először a tálibokat és az al-Kaidát kell célba venni. George Bush így válaszolt: "Egyetértek Tony, először ezt kell elintéznünk, de ha Afganisztánt lerendeztük, Irakot kell elővennünk."