Menekülttáborba dugtak brit katonákat Mexikóban

Vágólapra másolva!
Nem engedték haza a mexikói hatóságok azokat a brit állampolgárokat, akik a hét elején egy mexikói barlangban rekedtek. A hat barlangász közül ugyanis négyen a brit hadseregben szolgálnak, és nem engedték, hogy mexikóiak mentsék ki őket, inkább megvárták amíg Londonból jött segítség. A mexikói hatóságoknak ez gyanús, ezért menekülttáborba zárták őket.
Vágólapra másolva!

Hat brit barlangász ügye diplomáciai vitát okozott Mexikó és Nagy-Britannia között. A barlangászokról kedden hallott először a világ: ekkor derült ki, hogy bennrekedtek egy barlangban, mert a hirtelen lezúduló esővíz elzárta a kifelé vezető utat. A mexikói hatóságok megpróbálták volna kimenteni őket, de a britek közölték, hogy nem kérnek a segítségből, és inkább megvárják, amíg társaik jönnek értük Nagy-Britanniából. Közben kiderült róluk, hogy négyen aktív katonák, egyikük nyugalmazott tiszt, és csak egy civil van köztük. A barlangász szervezet, amelynek tagjai, szintén a brit hadsereghez kötődik. Végül Londonból érkezett két mentőbúvár, akik kimentették a barlangászokat, de a mexikói hatóságok nem engedték el őket. Először kórházba, majd előzetes letartóztatásba helyezték őket, végül pedig egy illegális határsértők számára létrehozott, gyakorlatilag menekülttáborként működő helyre zárták mindannyiukat.

Vincente Fox mexikói elnök magyarázatot követelt Nagy-Britanniától, mert szerinte gyanús, hogy angol katonák miért kutatnak titokban Mexikó belsejében. A katonák turista vízummal érkeztek, mely nem jogosította volna fel őket tudományos munkára vagy katonai kiképzésre. A brit barlangászok azt állítják, hogy csak szenvedélyüknek hódoltak a hegy gyomrában, egyszerűen szeretnek barlangászni, azért voltak ott. Kedélyesen nyiltakoztak arról, hogy kártyázással ütötték el a barlangi fogság egy hetét, és legszívesebben visszamennének még egy kicsit bolyongani a mélybe. Ez a magyarázat azonban kevés a mexikóiaknak. Ottani lapokban olyan gyanú fogalmazódott meg, hogy talán titkos kiképzésen vettek részt, esetleg radioaktív anyagokat kerestek. Eddig semmi sem bizonyosodott be ezek közül, de már a mexikói ügyészség foglalkozik a nyomozással. A nyomozás végéig a táborban kell maradniuk, és már többször ki is hallgatták őket.

Az elfogott barlangászok angliai szervezete jelezte, hogy embereik szoktak feltérképezni ismeretlen barlangokat szerte a világon, de csak a turistáskodó barlangászok kedvéért. Arra utalt nyilatkozatuk, hogy talán a katonák is ezt tették. A mexikói hatóságok már jelezték, hogy ez is illegális, mert turista vízummal nem lehető tudományos tevékenységet folytatni, márpedig a térképrajzolás annak számít. Ezzel együtt inkább titkos katonai akciót sejtenek a háttérben a mexikóiak.

A barlangászokra pénzbüntetés, kiutasítás de akár börtönbüntetés is várhat, jelezték mexikói ügyészek. Jelenleg turista vízummal való visszaélés miatt nyomoznak ellenük, írja a BBC.