Három romániai magyar halt meg Madridban

Vágólapra másolva!
Csak három személy tekinthető bizonyosan romániai magyarnak a madridi merényletben meghalt tizenhat román állampolgár közül. Az MTI korábbi híradása még hat vagy hét magyar nemzetiségű román áldozatról szólt, ám kiderült, hogy hárman nem magyarok voltak, egy személy pedig nem is volt az áldozatok között.
Vágólapra másolva!

A korábbi értesülések szerint a halálos áldozatok közül csak a marosludasi Zsigovszki Csaba Olimpiu és Budai István, valamint a brassói Budi Tibor tekinthető romániai magyarnak. Ami a halottak listáján szereplő Bogdán Líviát illeti, róla kiderült, hogy neve román személyt takar, aki Ramnacu Saratból származott. A korábban említett Adrian Juga ugyanakkor nem szerepel a halottak listáján, egy újságcikkben jelent meg csupán a neve, csakúgy, mint a felrobbantott vonat egyik kocsijában utazó egyik személy.

A két szabófalvi csángóról nem bizonyosodott be, hogy családjaik magyaroknak vallják-e magukat. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének bákói székhelyéről származó újabb információ szerint ugyanis a szervezetnek nincs Szabófalván külön részlege.