Szerbia: elfogták a nisi dzsámi gyújtogatóit

Vágólapra másolva!
A dél-szerbiai Nis város rendőrsége előállított tíz személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 17-én megrongálták, majd felgyújtották a nisi dzsámit. A gyanúsítottak először kövekkel törték be a dzsámi ablakait, majd felfeszítetve a bejárati ajtó lakatját és zárját behatoltak az imaházba, ott törtek-zúztak, majd felgyújtották az épületet.
Vágólapra másolva!

Március 17-én Szerbia-szerte zavargások törtek ki mintegy válaszul a koszovói erőszakhullámra, amelyben harminc szerb ortodox templom és kolostor vált lángok martalékává. A szerbiai zavargásokban leégett az 1690-ben épült belgrádi dzsámi, illetve a 1720-ben épült nisi dzsámi.

A két dzsámi felperzselése elemi felháborodást okozott Szerbia-szerte, civil és politikai szervezetek sokasága ítélte el a történteket. A belgrádi sajtóban és médiákban nem csillapodik a vita a bűntényről. Legtöbbször az a megállapítás hangzik el, hogy a gyújtogatók "öngólt rúgtak" Szerbiának, mivel a világsajtó egyenlőségjelet tett a koszovói szerb vallási hagyaték és a két dzsámi felperzselése közé, noha az előbbi gyújtogatások előre kitervelten történtek, a belgrádi és a nisi imaház pedig a huligánok spontán és értelmetlen dühe, illetve a rendőrség tétovasága miatt égett le.

A fővárosi iszlám imaház felgyújtása miatt hétfőn menesztették a belgrádi rendőrfőnököt és bűnvádi eljárást indult a gyújtogatók ellen.