Ausztrália fontolgatja katonái hazahívását Irakból

Vágólapra másolva!
Ausztrália fontolóra veszi katonái hazavezénylését Irakból, ha júliustól visszakerül a hatalom az arab ország lakosainak kezébe - közölte az ausztrál védelmi miniszter. Az ausztrál ellenzék vezetője úgy nyilatkozott, hogy választási győzelme esetén év végéig hazavezényli az ausztrál katonákat Irakból.
Vágólapra másolva!

Ausztrália fontolóra veszi katonái hazavezénylését Irakból, miután az Egyesült Államok a tervek szerint június végén visszahelyezi a hatalmat az arab ország lakosainak kezébe - közölte kedden az ausztrál védelmi miniszter. Robert Hill Canberrában újságírók előtt kijelentette: július elseje után létezik majd egy iraki kormány, és alapvetően e testületen múlnak majd a dolgok. "Ha felkérik a nemzetközi közösséget, hogy továbbra is támogassa őket, fontolóra vesszük" e kérés teljesítését - tette hozzá. Hill ugyanakkor megjegyezte: szörnyű lenne, ha a nemzetközi közösség e pillanatban magára hagyná az iraki népet.

Ausztrália, az Egyesült Államok szoros szövetségese, kétezer katonával vette ki részét az amerikai vezetésű szövetségesek tavalyi iraki háborújából. Az arab országban jelenleg mintegy 850 ausztrál katona segédkezik az újjáépítésben.

A konzervatív ausztrál kormány nem tűzött ki határidőt katonái hazavezénylésére. Mi több, a feltehetően az al-Kaida terrorhálózat által márciusban Madridban elkövetett véres robbantássorozat után Canberra megerősítette, hogy továbbra is katonákat kíván állomásoztatni Irakban, míg Spanyolország azt jelezte, hogy hazahívná saját katonáit.

Mark Latham ausztrál ellenzéki vezető, aki jelenleg a legnépszerűbb politikus a déli kontinensen, kedden viszont közölte: ha győz a várhatóan idén októberben vagy novemberben megrendezendő ausztráliai választásokon, ez év végéig hazavezényli az ausztrál katonákat Irakból.