Kábítószerezi iraki robbantóit az al-Kaida

Vágólapra másolva!
Kábítószerrel és bin Laden prédikációival tüzeli fel az al-Kaida az iraki öngyilkos robbantókat. A merénylők újabban egyre inkább iraki fiatalok közül kerülnek ki. A terrorszervezet emellett Iránon és Irakon keresztül csempész afganisztáni kábítószert Szaúd-Arábiába. A drogkereskedelem bevételéből pedig saját működését fedezi.
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb számban toboroznak fiatal irakiakat öngyilkos merényletek elkövetésére az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő aktivisták, akik kábítószer-csempészésből finanszírozzák tevékenységüket - írta a hétfői The Times. A brit napilap iraki rendőrségi források alapján azt írja: a beszervezett irakiakat kábítószeres kezelésnek és - Oszama bin Laden al-Kaida-vezér prédikációinak felvételeivel - agymosásnak vetik alá a kiképzők, majd öngyilkos merényleteket hajtatnak végre velük.

A terrorszervezetek eddig főleg jemeni, szaúdi, jordániai és szíriai fanatikusokkal végeztették el ezeket a merényleteket, de a legutóbbi rajtaütésekben számos fiatal iraki akadt fenn a rendőrség hálóján. A kerbelai rendőrfőnök szerint a városban a közelmúltban végrehajtott bombamerényletek előtt tucatnyi, kábítószerek hatása alatt álló, agymosásnak alávetett embert vett őrizetbe a helyi rendőrség, akiknél 20 millió dollár értékű narkotikumot és bin Laden-prédikációkat tartalmazó felvételeket talált.

Ez az egyre terjedő hálózat a nyitott iraki határokat arra is felhasználja, hogy kábítószert csempésszen Szaúd-Arábiába és a bevételekből saját működését finanszírozza - idézte a kerbelai rendőrség vezetőjét a brit lap. A rendőrfőnök szerint a végül Szaúd-Arábiába csempészett kábítószer Afganisztánból Iránon át jut iraki területre; a szállítmányokat az al-Kaidával kapcsolatban álló kereskedők juttatják el végcéljukhoz. A tisztviselő szerint hatalmas, rendkívül jól felszerelt hálózatról van szó.

A The Times szerint egy évvel annak a háborúnak a kezdete után, amelynek egyik meghirdetett célja Irak és a terrorizmus kapcsolatának felszámolása volt, a fundamentalisták szabadon járkálnak ki-be a végtelen szaúdi határon, és fosztogatják az előző rezsim által hátrahagyott fegyverkészleteket.

Sir Jeremy Greenstock, London bagdadi főképviselője hétvégi BBC-nyilatkozatában 1 millió tonnára becsülte a Szaddám Huszein volt iraki diktátor hadserege által hátrahagyott fegyver és muníció mennyiségét.