Zavargások nélkül temették el az albán fiúkat Koszovóban

Vágólapra másolva!
Bár a NATO zavargásoktól tartott, végül nyugalomban temették el azokat az albán fiúkat, akiknek halála után erőszakos cselekmények kezdődtek albánok és szerbek között Koszovóban. Az ENSZ vasárnap módosította az áldozatokról szóló adatait: a legfrissebb közlemény szerint nem 28-an, hanem 24-en vesztették életüket az erőszakhullámban. Eközben Richard Holbrooke, a balkáni rendezésben különösen jelentős szerepet betöltött amerikai diplomata a nemzetközi közösséget hibáztatta azért, hogy az utóbbi években nem fordított kellő figyelmet Koszovóra.
Vágólapra másolva!

A BBC jelentése szerint levegőben cirkáló helikopterek és mesterlövészek vigyáztak a rendre azoknak az albán fiúknak a temetésén, akiknek halála nyomán zavargások törtek ki a héten Koszovóban. A NATO egységei ellenőrzőpontokat is felállított a Kosovska Mitrkovicától néhány kilométerre északnyugatrafekvő Cabra faluhoz vezető úton.

A biztonsági intézkedésekre azért volt szükség, mert tartani lehetett attól, hogy a temetés után az albánok rátámadnak a környéken élő szerbekre. A gyászszertartások végül zavargások nélkül, nyugalomban értek véget.

A temetésen az egyik fiú édesanyja arra szólította Koszovó lakóit, hogy vessenek véget az erőszaknak. Bajram Rexhepi kormányfő pedig azt hangoztatta, hogy a hozzátartozók méltóságteljes magatartása példaként szolgálhat minden koszovói polgárnak.

Még vizsgálják a halálesetek körülményeit

Az albánok szerint a három gyereket - egyikük holttestét még nem találták meg - szerb gyerekek kutyákkal kergették vízbe. Berry Polin, az ENSZ-rendőrség északi szektorának parancsnoka közölte vasárnap, hogy erre egyelőre nincs bizonyíték, de folytatódik a nyomozás. A KFOR vasárnap elfogta Halid Beranit, a koszovói emberi jogi bizottság elnökét, aki arról értesítette az albán médiát, hogy szerb gyerekek kergették vízbe az albán iskolásokat.

A két albán gyerek holttestének megtalálása után erőszakhullám söpört az egész tartományon. Az ENSZ vasárnapi közleményében a korábbi adatokat módosítva 24 halottról, 851-es sebesültről tett említést. (Korábban 28 halottról szóltak a híradások.) Közel 3600-an - többségben szerbek - menekültek el otthonukból - írja az MTI. A BBC jelentése szerint közel 1100 ember a KFOR táboraiban talált menedéket. Mások olyan területre menekültek, ahol döntően szerbek élnek.

A raskai-prizreni szerb püspökség vasárnapi közleménye szerint 350 szerb otthon semmisült meg, és 30 templom és kolostor - közöttük az UNESCO védelme alatt álló több középkori műremek - égett le. Ezzel 130-ra emelkedett azoknak pravoszláv szentélyeknek a száma, amelyek ENSZ-protektorátus ideje alatt semmisültek meg.

Etnikai tisztogatásnak minősítették

Gregory G. Johnson tengernagy, a NATO dél-európai erőinek főparancsnoka és Vlagyimir Putyin orosz elnök is etnikai tisztogatásnak minősítette a szerbellenes pogromot. A koszovói ENSZ-vezető szombaton azt mondta, hogy valószínűleg szélsőségesek állnak az erőszakos cselekmények mögött. Harri Holkeri szerint először lehet, hogy valóban spontán módon törtek ki a zavargások a két holtan talált albán fiú miatt, de utána bizonyos szélsőséges csoportok vették kezükbe az irányítást.

A koszovói kormány négy nappal az erőszakhullám kirobbanása után, szombaton elítélte az "etnikai zavargásokat", mély sajnálatának adott hangot a kioltott életek és a sebesültek, illetve a kulturális és vallási örökség példanélküli elpusztítása miatt. A kormány pénzalapot hoz létre a szerb templomok és otthonok helyreállítására.

Szerbia-Montenegróban vasárnap gyásznapot tartottak az erőszakhullám áldozatainak emlékére. Pavle szerb pravoszláv pátriárka felszólítására az ortodox hívők nagy számban vettek részt az áldozatok emlékének szentelt miséken, az állami intézmények előtt félárbocra eresztették a zászlókat, a szerbiai tévé- és rádióállomások a gyászhoz illő műsorokat és komor dallamokat sugároznak.

Kézigránát egy szerb család házára

Koszovóban szombat óta nem történtek erőszakcselekmények, kivéve, hogy Lipljanban vasárnap két kézigránátot dobtak egy szerb család házára, de senki sem sebesült meg.

Folyamatosan érkezik az erősítés a KFOR-hoz, szombaton 25 csapatszállító repülőgép landolt a pristinai repülőtéren.

Szombat este megérkezett Koszovóba a szerb kormány 72 tonnás élelmiszersegélye is. Egész Szerbiában adakozó és segélygyűjtő akciók zajlanak a koldusbotra jutott koszovói szerbek megsegítésére, egyedül Belgrádban eddig harmincmillió dinárt (120 millió forint) és harminc kamionnyi humanitárius segély gyűjtöttek össze a polgárok.