NATO-erősítés érkezett Pristinába

Vágólapra másolva!
Húsz katonai repülőgép szállt le pénteken Pristina repülőterén, NATO-katonákkal és hadi felszereléssel megrakva.
Vágólapra másolva!

Három francia szállító repülőgép, fedélzetén mintegy 200 katonával még délután leszállt Koszovó fővárosában, egy francia gép pedig este érkezett meg. Hét amerikai gép Bosznia szerb részéből, Banja Lukából érkezett a boszniai békefenntartó erők (SFOR) kötelékében szolgáló mintegy száz amerikai katonát szállítva a koszovói városba.

Kilenc brit szállító repülőgép szintén földet ért a pristinai repülőtéren - az újabb csapatokkal így összesen már 750 brit katona tartózkodik Koszovó területén. Közel 2000 katonát várnak erősítésként Koszovóba, ahol a héten kitört etnikai zavargásokban eddig 28 ember vesztette életét, és több mint 600-an megsebesültek.

Az olasz és amerikai katonákból álló első erősítés még csütörtökön jött meg. Mintegy 600 német és 96 dán katonát pedig szombatra várnak a veszélyeztetett térségbe.