Bonyodalmat okozott egy Hitler-szobor Berlinben

Vágólapra másolva!
Eltávolítottak egy Adolf Hitlert ábrázoló, nagy vihart kavart viaszszobrot egy berlini kiállítóteremből pénteken. A műalkotás tiltakozást keltett külföldön is, ezért a szobor tulajdonosa végül úgy döntött, hogy ki kell azt venni a tárlatból. A galéria bérleti szerződését is felmondták.
Vágólapra másolva!

Az Art'el Galéria híres történelmi személyiségek viaszfiguráit felvonultató tárlata januárban nyílt meg az egykori nyugat-berlini átkelőnél, a Checkpoint Charlie-nél lévő múzeumban, azonban csak az elmúlt napokban, a Hitler-szoborank köszönhetően került az újságok címoldalára és a sajtó érdeklődésének középpontjába, nem utolsósorban a szobor által kiváltott tiltakozások miatt.

A Bild szerint félő volt, hogy a viaszszobor neonáci zarándokhely lesz. A lap idézte Paul Spiegelt, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának vezetőjét, aki üdvözölte a szobor eltávolítását, mondván: "Nem lehet a művészet leple alatt gonosztevőket a történelem nagyjaival egyenrangúként kezelni".

Habár Németországban tiltott minden náci szimbólum és jel, továbbá tilos a nyilvános utalás a III. Birodalomra, és tilos Hitler ideológiai programkönyvének, a Mein Kampfnak a terjesztése, kivételt képez ezek alól a nácizmus "kulturális célú bemutatása". Ina Vollstaedt korábban hangsúlyozta, hogy nem tett semmi törvénysértőt, kizárólag a művészetről, a történelemről és világtörténelmi személyiségekről van szó.