Már 44 áldozata van az orosz házomlásnak

Vágólapra másolva!
Eddig 44 holttestet találtak meg a kedd reggel Arhangelszkben összeomlott ház romjai alatt. A feltehetően gázrobbanás miatt összedőlt épület törmelékei közül 24 embert mentettek ki élve. A robbanást a gyanú szerint két hajléktalan okozta, akik leszerelték a gázcsapokat, hogy eladják színesfém-kereskedőknek.
Vágólapra másolva!

44-re emelkedett az orosz házomlás áldozatainak száma. Az észak-oroszországi Arhangelszk kikötőváros egyik lakóháza keddre virradó éjjel dőlt össze, feltehetően szivárgó gáz okozta robbanás következtében. A 44 halálos áldozat közül 42 lakónak csak a holttestét találták meg, ketten pedig a kórházba szállítás után vesztették életüket. A halálos áldozatok között öt gyermek volt. A mentőalakulatok eddig 24 embert mentettek ki a romok alól. Az ott lakók közül hatan jelezték, hogy nem tartózkodtak otthon a szerencsétlenség idején.

A robbanás okai után nyomozó rendőrség két hajléktalant keres, mert feltehetően ők rongálták meg a gázvezetékeket, hogy a leszerelt alkatrészeket eladják a fémkereskedőknek. A rendőrség szerint a két férfi leszerelte a gázcsapokat, hogy értékesíteni tudja azok bronz alkatrészeit. A regionális belügyminisztérium szerint több szomszédos házban is ily módon rongálták meg a gázvezetékeket, de ott a gázművek még idejében el tudta hárítani a veszélyt. Egy közelben lakó férfi szerint a múltban már számos alkalommal leszerelték a gázcsapokat a hajléktalanok, de eddig nem okozott robbanást - írja a Moscow Times.

A kedd hajnalban helyi idő szerint fél négy tájban bekövetkezett robbanást először sokan terrorakciónak vélték, ennek azonban ellentmondott az átható gázszag, amit a kiérkező tűzoltók jelentettek, és az is, hogy a kiérkező szakemberek nem találtak robbanóanyagokat. Oroszországban az utóbbi időben több robbanásos terrortámadást is elkövettek. 1999 őszén Moszkvában és két másik városban lakóházakat robbantottak fel csecsen terroristák, megölve 300 embert.

A hajnalban történt robbanás az álmukból ébresztette föl az embereket, a túlélők közül többek arról számoltak be, hogy felriadva a hatalmas robajra egyszercsak azt látták, hogy hiányzik hálószobájuk fala, és kilátnak az utcára. Egy család úgy menekült meg, hogy amikor lezuhantak, az ágyukra estek rá, és nem esett bajuk, gyermekük pedig az erkélyen volt, ami csodálatos módon nem zuhant le.