Bosszútól félnek a spanyolországi muzulmánok

Vágólapra másolva!
Spanyolországban több millió muzulmán él, akik a madridi vasútrobbantások után bosszútól tartanak. Akárcsak szeptember 11. után, most is muzulmánokat vertek meg az utcákon, arab üzletek kirakatait törték be, és nem adnak munkát a bevándorlóknak - állítja a BBC.
Vágólapra másolva!

Múlt héten 200 halálos áldozatot és több mint 1400 sebesültet követelő vonatrobbantások rázták meg Madridot. A spanyol rendőrség néhány nappal később azonosította a merényletek elkövetőit. A hat marokkói férfi közül egyet már őrizetbe is vettek. Spanyolországban nagy marokkói emigráns közösség él, akik most félnek a bosszútól, féltik családjaikat, üzleteiket és mecseteiket. A madridi robbantásokban legalább nyolc muzulmán halt meg, és több mint negyvenen megsebesültek. Ennek ellenére az al-Kaida nyilatkozatai után újra iszlám ellenes légkör alakult ki az országban, akárcsak szeptember 11. után. A muzulmánok megint nem érzik magukat biztonságban Spanyolországban.

Fotó: EPA
Fotó: EPA

A madridi Fehér Kő és Márvány iszlám kulturális központ és mecset titkára, Mohamad Saleh azt állítja, hogy biztonsági intézkedésekre van szükség a mecsetekben. "Amiatt aggódunk, hogy a merényletek hatására sokan a muzulmánok ellen fordulnak" - mondja. "A szeptember 11-i terrortámadások után a mecseteket kövekkel és tojásokkal dobálták meg, és sok muzulmánt elbocsátottak állásából kizárólag a vallása miatt" - állítja Saleh. Néhány nappal a vasútrobbantások után megvertek muzulmánokat az utcán, és betörték több arab üzlet kirakatát. Állítólag a spanyolok tüntetéseket is terveznek a mecsetek előtt.

"Ugyanúgy együtt érzünk az áldozatokkal, mint bárki más. A terror mindenkire egyforma hatással van" - állítja Saleh. A titkár szerint az embereknek nem kellene egy vallást vagy egy országot büntetniük azok miatt, akik gyilkolnak. "Ha keresztények ölnek az összes keresztényt hibáztatják? Ha az ETA robbant, az összes baszk felelős érte?" - kérdezi. Saleh szerint a terroristák bűnözök, mindegy, hogy milyen országból származnak. A titkár úgy véli, hogy a merénylők nincsenek tisztában az iszlám törvényeivel. "Ha egy muzulmán megöl valakit, az annyi, mintha mindenkit megölt volna. Nincs mentség a gyilkosságra" - mondja. A mecset bejáratánál egy zászló van kitéve. "Mondj nemet a terrorizmusra. Szolidaritás és együttérzés az áldozatokkal" - áll rajta.

Egy 46 éves algériai bevándorló elmondta a BBC-nek, hogy megfenyegették és fél. "Egy vagyok a Spanyolországban élők közül, és együtt érzek az áldozatokkal, de nem szeretem azt, ahogy mostanában rám néznek az utcán" - mondja. "Egy barátom felesége éppen hazafelé tartott, amikor körbevette egy csapat tinédzser és szidalmazni kezdte. Mocskos, gusztustalan mórnak nevezték." Azért azt is hozzátette, hogy a spanyolok általában "jó emberek" és reméli, hogy hamarosan visszazökken az életük a rendes kerékvágásba.

Egy másik emigráns, a marokkói Rabii nem hiszi, hogy az al-Kaida robbantott Spanyolországban. "Az arabok ide nem harcolni jönnek, hanem azért, hogy egy jobb életet élhessenek. Most azonban nem tudunk elmenni még a mecsetekbe sem, nem hagynak imádkozni minket" - panaszolja. Ennél is nagyobb problémának tartja, hogy munkát találni, ami a merényletek előtt is nehéz volt, most szinte lehetetlen.

A Tangerből érkezett üzletember, Ahmed Jbari szerint az ellenséges reakciók oka a tudatlanság. "Azoknak kellene szégyellni magukat, akik betörik a kirakatainkat" - állítja. Egy marokkói utcai árus, Abdellate Fechaaui egyike volt annak a több száz muszlimnak, akik csatlakoztak a madridi robbantások utáni terrorizmus ellenes tüntetésekhez. Fechaaui szerint a Spanyolországban élő muzulmánoknak azt az üzenetet kell világosan eljuttatniuk mindenkihez, hogy a spanyolokkal vannak, és ugyanazt a fájdalmat érzik, amit ők. "Mi is békét akarunk" - teszi hozzá.