Spanyolország kivonja Irakból csapatait

Vágólapra másolva!
Spanyolország leendő miniszterelnöke, az újonnan megválasztott szocialista párti José Luis Rodrigez Zapatero kijelentette: vissza szándékozik hívni az Irakban tartózkodó spanyol hadtesteket. Az iraki háború katasztrófa volt, Irak megszállása is katasztrófa - mondta a leendő miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Spanyolországnak több mint 1300 katonája állomásozik Irakban. A konzervatív spanyol Néppárt vezette eddigi kormányzat támogatta az USA Irakkal kapcsolatos elképzeléseit, annak ellenére, hogy Spanyolországban heves tiltakozások voltak ezekkel kapcsolatban. José Luis Rodrigez Zapatero egy spanyol rádiónak elmondta: nem cselekednek addig, amíg hivatalosan le nem teszi az esküt és amíg meg nem kérdeztek minden politikai szereplőt.

Ennek ellenére a hadtesteket kivonják abban az esetben, ha június 30-ig nem következik be változás Irakban, és az ország nem kapja meg szuverenitását, monda a spanyol rádiónak a leendő miniszterelnök.

Zapatero önkritikára szólította fel Bush-t és Blairt

Elgondolkodásra és önkritika gyakorlására szólította fel George Bush amerikai elnököt és Tony Blair brit miniszterelnököt az iraki háborúval kapcsolatban a választásokon győztes spanyol szocialisták vezetője.

A választás utáni első interjújában, amelyet a Cadena Sera rádiónak adott, José Luis Rodriguez Zapatero kijelentette, hogy "nem lehet egy népet csak úgy bombázni, nem lehet hazugságok alapján megindítani egy háborút". Zapatero szerint az amerikai és a brit vezetőnek azért kellene önvizsgálatot tartania, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg hasonló esetek.

Meglepő győzelmet arattak a szocialisták

Spanyolországban a szocialista párt 42 százalékát kapta a szavazatoknak míg az eddigi kormánypárt, a spanyol Néppártra a választásokon megjelent lakosság 38 százaléka szavazott. Összesen 77 százalékos volt a részvétel a szavazáson. A BBC madridi tudósítója szerint a szavazásban meghatározó szerepe volt a madridi robbantásoknak: eddig José Luis Rodrigez Zapaterot a politikai elemzők nem tartották esélyesnek a miniszterelnöki posztra.

A BBC szerint a szocialista győzelem Spanyolországban mindenképpen felvet egy aggályos problémát: ha valóban az al-Kaida felelős a robbantásokért, akkor a terrorszervezetnek megvan a hatalma arra, hogy befolyásolja egy vezető nyugati demokrácia kormányának összetételét. Eddig azonban még nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az al-Kaida áll a robbantások mögött.