Újságírónőt inzultáltak a Pajzs Szövetség tüntetésén

Vágólapra másolva!
Inzultus érte a Klub Rádió munkatársnőjét a Pajzs Szövetség Kossuth téri nemzetmentő Népgyűlésén. Az újságírónő haját megcibálták, és kivezették a térről. Később az egyik szervező megpróbálta elvenni tőle a gyűlésen készült hangfelvételt. A pajzs szövetség elnöke megdöbbenéssel értesült az esetről, állítása szerint nem tudott arról, hogy a gyűlésen incidens történt.
Vágólapra másolva!
Izraeli zászlót égettek el a Tilos-ellenes tüntetésen/itthon/20040111lincshangulat.html

Inzultálták a pajzs szövetség Kossuth téri Nemzetmentő Népgyűlésén a Klub Rádió egyik újságíróját. Veiszer Alinda az [origo]-nak elmondta, hogy éppen felvételt készített a gyűlésen elhangzó beszédekről, amikor egy a tüntetésen részt vevő idősebb nő észre vette a Klubrádió feliratot felvevőjén, és erre hangos kiabálással hívta fel a többi tüntető figyelmét.

Veiszer elmondása szerint ezt követően húsz-huszönöt tüntető vette őt körül, akik szidalmazni, majd lökdösni kezdték, és több ízben a haját is meghúzták. Kérdőre vonták, hogy miért van ott a téren, amire elmondta, hogy újságíró, és joga van felvételt készíteni. Ezt követően egy fiatal szervező felszólította, hogy hagyja el a teret.

Veiszer a szervezővel elindult a Rákóczi szobor felé, azonban a tömegből többen utánamentek és tovább szidalmazták. Egy idős nő sietett a segítségére, aki végül kivezette a térről. A fiatal szervező azonban utána ment, és felszólította, hogy adja át a tüntetésen készített hangfelvételt tartalmazó minidiscet. Veiszer közölte a szervezővel, hogy ehhez nincs joga, hiszen a felvételt közterületen készítette, erre a szervező visszament a tüntetők közé. Az újságírónő ezt követően a közelben álló rendőröket kérte meg arra, hogy kísérjék az autójához.

Halász József, a tüntetést szervező Pajzs Szövetség elnöke az [origo]-nak elmondta, megdöbbenéssel értesült az esetről. Halász elmondta, az utolsó pillanatig ott volt a tüntetésen és tudomása szerint senkit sem bántottak. A pártelnök ugyanakkor azt is elmondta, hogy a tüntetés elején felszólította a résztvevőket, hogy méltóságteljesen tiltakozzanak, és ha bárki megzavarná a tüntetést, azt kivezetik.