Halálos fenyegetés a vajdasági autonómia szorgalmazóinak

Vágólapra másolva!
Egy eddig ismeretlen szervezet halállal fenyegette meg Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét és Nenad Canakot, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a tartományi parlament elnökét. A két politikus a vajdasági autonómia visszaállítását szeretné elérni, amit a szerbiai jobboldal élesen bírál
Vágólapra másolva!

A Határon túli diaszpóra forradalmi ítélőszéke nevű chicagói székhelyű szervezet a vajdasági parlamentnek, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a tartományi parlament elnöke nevére küldött levelet. Ebben arról értesítik a tartományi autonómiáért küzdő két politikust, hogy halálra vannak ítélve, melyet még az idén végrehajtanak, és nincs joguk panaszra - írják a Glas Javnosti és a Vecernje Novosti címú belgrádi lapok vasárnapi számaikban.

Az ismeretlen szervezet azzal vádolja Kaszát és Canakot, hogy megkísérlik elszakítani a Vajdaságot Szerbiától, szét akarják verni a délszláv államközösséget, és együttműködnek külföldi ellenségekkel, akiknek ugyanaz a célja: az ellenséges cselekedetek a szerb nép ellen.

A kézzel írott, postával küldött levelet bizonyos Ivatovic Jage bíró, Govedarici Mrgud és Kapisoda Masan esküdtek írták alá. Diplomáciai források megerősítették, hogy Kasza és Canak ilyen tartalmú levelet kapott. A VMSZ elnökét, illetve a párt vezetőit azonban az MTI egyelőre nem tudta elérni.

Kasza az egyik belgrádi lapnak azt nyilatkozta, hogy nem hagyja közönyösen a fenyegetés, annál is inkább, mert alaptalanok a benne foglalt vádak. A politikus a Szabadkai Kezdeményezés nevű dokumentummal hozza kapcsolatba a levelet, amelyet sokan félremagyaráztak, és a fenyegetők is bedőltek ezeknek a téves értelmezéseknek. Ha elolvasták volna magát a dokumentumot, akkor rájöttek volna arra, hogy az aláírók azt szeretnék elérni az állammal együtt, hogy a Vajdaságnak és Szerbiának is, és minden népnek minél jobb legyen. Kasza szerint a levél tartalmát ismeri már a rendőrség is, és rajtuk múlik, hogy kiderítsék ki írta.

A vajdasági autonómia visszaállításáért síkra szálló vajdasági civil szervezetek és pártok a VMSZ és az LSV kezdeményezésére február 28-án megtartották első konvenciójukat, amelyen a nemzetközi közösségtől kérték segítséget a vajdasági autonómia visszaállításához. A szerbiai jobboldal pártjai - élükön a Szerbiai Demokrata Párttal - élesen bírálták Kasza és Canak kezdeményezését. Már másnap "ellennyilatkozatot" fogadtak el, amelyben szakadársággal vádolták meg a két politikus, s úgy foglaltak állást, hogy a Vajdaság problémáinak nemzetközi színtérre vitele közvetlen támadást jelent az állam egysége és a szerb nép nemzeti érdekei ellen.