ENSZ-vizsgálat a ruandai merénylet ügyében

Vágólapra másolva!
Az ENSZ-főtitkár vizsgálatot rendelt el azoknak az állításoknak tisztázására, melyek szerint a világszervezet rejtette el az egykori ruandai államfő, Juvénal Habyarimana merényletben felrobbant repülőgépének fekete dobozát. A vizsgálat indítását maga Kofi Annan főtitkár jelentette be szerdán New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A párizsi Le Monde szerdán ismertette egy francia vizsgálóbíró jelentését, amely szerint Paul Kagame jelenlegi ruandai államfő volt a fő döntéshozója a terrorcselekménynek. A jelentés egyebek közt azt állítja, hogy az ENSZ megakadályozta az ügyben kezdett vizsgálatot, ugyanis megszerezte a gép fekete dobozát, s 1994-ben New York-i székházába szállíttatta anélkül, hogy valaha is megvizsgáltatta volna a berendezést.

Kagame szerdán érkezett hivatalos látogatásra Belgiumba, ahol teljes pompával fogadták őt, a közép-afrikai belga befolyás visszaszerzésére tett törekvések keretében.

Habyarimana repülőgépe ellen elkövetett merénylet - amelyben életét vesztette a vele együtt utazó burundi köztársasági elnök is - adta az utolsó lökést a két ruandai népcsoport, a tuszik és a hutuk között kitört belháborúhoz: a merényletet követő fél év vérengzéseiben több mint félmillió ember halt meg az afrikai országban.