Kerry meggyőzi a határozatlan választókat

Vágólapra másolva!
Egy nappal az amerikai elnökválasztáson szokásos "szuper kedd" előtt John Kerry, az amerikai demokraták jelöltje három államot magában foglaló villám kortes körútra indult.
Vágólapra másolva!

John Kerry, a hatvan éves demokrata szenátor hétfőn Marylandbe, Ohióba és Georgiába látogatott, meggyőzni a még határozatlan választókat. Kerry beszédei fő mondanivalója a mostani elnök, George Bush leépítésére építette föl. A demokraták jelöltje szerint Bush lehetetlen helyzetbe hozta az országot, főként a munkások kerültek lehetetlen helyzetbe a mostani elnök hibás politikája folytán. Kerri szerint az egyetlen, akit jelenleg munkájából el kell bocsátani, az maga George Bush.

Egybehangzó közvélemény kutatási adatok szerint, ha most tartanának választásokat az Egyesült Államokban, a biztos győztes John Kerry lenne.