ENSZ: Iraknak ´94 óta nem volt tömegpusztító fegyvere

Vágólapra másolva!
Az ENSZ szakértőinek legújabb jelentése szerint Iraknak 1994 óta nem voltak tömegpusztító fegyverei. A jelentést, amely több mint hét éven át Irakban gyűjtött információk értékelésén alapul, várhatóan pénteken ismertetik a Biztonsági Tanáccsal.
Vágólapra másolva!

A USA Today című napilap keddi számának diplomáciai forrásokra hivatkozó értesülése szerint az ENSZ Felügyeleti Vizsgálati és Ellenőrzési Bizottságának (UNMOVIC) legújabb - negyedéves - jelentése megerősíti David Kay amerikai fegyverszakértő következtetéseit, amelyek szerint a bagdadi rezsimnek nem voltak tiltott fegyverei a tavaly márciusi amerikai invázió előtt. Kay korábban maga is az ENSZ fegyverzetellenőre volt, a háború után pedig az iraki tömegpusztító fegyverek után kutató amerikai csoportot vezette nemrég történt lemondásáig.

A Biztonsági Tanács számára készített jelentés az UNMOVIC, valamint elődje, az Iraki Tömegpusztító Fegyverek Leszerelését Ellenőrző Bizottság (UNSCOM) által több mint hét éven át Irakban gyűjtött információk értékelésén alapul, de készítői figyelembe vették a David Kay vezette amerikai szakértőcsoport megállapításait is.

Az UNMOVIC az iraki háború előtt közölte, hogy Irakban nem talált semmiféle tömegpusztító fegyvert. A bagdadi vezetés azonban nem adott maradéktalanul számot azokról a vegyi és biológiai fegyverkészletekről, amelyekkel 1991-ben még rendelkezett. A szakértők következtetései szerint Irak ezeket a fegyvereket 1994-ig felszámolta.

A jelentést várhatóan pénteken ismertetik a Biztonsági Tanáccsal. A dokumentum megjegyzi, hogy az amerikai szakértői csapat hiábavaló kutatása a tiltott fegyverek után az ENSZ-ellenőrök tapasztalatait tükrözi, akik 2002 novemberétől 2003 márciusáig keresték a feltételezett iraki tömegpusztító fegyvereket.

Az amerikai kormány annak idején előre bírálta a világszervezet fegyverzetellenőreinek a küldetését - Donald Rumsfeld védelmi miniszter azt jósolta, hogy látszattevékenység lesz csupán -, majd a háborút követően elhárította az ENSZ felajánlott segítségét.