Újabb város a haiti lázadók kezén

Vágólapra másolva!
A haiti lázadók elfoglalták az ország harmadik legnagyobb városát Cayest. A felkelők Jean Bertrand Aristide, jelenlegi elnök távozását követelik már huzamosabb ideje. Az amerikai külügyminiszter is felvetette Aristide távozásának lehetőségét.
Vágólapra másolva!

A haiti lázadók kezén van az ország harmadik legnagyobb városa, a délen fekvő Cayes - tudósítja az AFP, az ottani rendőrség információira hivatkozva. A városban százhuszonöt ezer ember él. A lázadók nemrég a második legnagyobb várost, Cap Haitient is uralmuk alá vonták. A felkelők szerint erőiket már a főváros, Port-au-Prince köré összpontosítják.

Colin Powell amerikai külügyminiszter azt ajánlotta Jean Bertrand Aristide elnöknek, hogy mérlegelje, melyik megoldás lenne országa számára a kedvezőbb: ha mindenáron marad, vagy ha leköszön a hatalomról. Powell mindenesetre hangsúlyozta, hogy jelenleg Jean Bertrand Aristide az ország demokratikusan megválasztott elnöke.