Pokolgép robbant Moszulban - 10 halott, 45 sebesült

Vágólapra másolva!
Autóba rejtett pokolgép robbant az iraki Moszul városában egy rendőrkapitányság közelében. A merényletben legkevesebb tízen életüket vesztették, és 45-en megsebesültek.
Vágólapra másolva!

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant egy iraki rendőrkapitányság előtt szombaton Moszulban. Szemtanúk beszámolója szerint széttépett holttestek és sebesültek fekszenek a rendőrkapitányság körül, ami az egyetem szomszédságában található. Fizetésnap volt szombaton a rendőrségen, ezért a kapitányság épülete tele volt rendőrökkel, amikor a detonáció bekövetkezett - írja a BBC.

A tíz halott között civilek és rendőrök is vannak, és a robbanás további 45 embert megsebesített az arab ország harmadik legnagyobb városában, amely 360 kilométerre északnyugatra fekszik a főváros Bagdadtól. A CNN úgy tudja, hogy a halálos áldozatok között három amerikai katona is van.

Helyiek beszámolója szerint egy autó hajtott át a biztonsági korláton mielőtt a robbanás bekövetkezett. Egy rendőr szerint a robbanás olyan nagy erejű volt, hogy még a rendőrkapitányság épületében is áldozatokat szedett.

A merénylet helyszínét megszállták az amerikai katonák.