Dél-Afrikában minden második kórházi ápolt HIV-pozitív

Vágólapra másolva!
Egy dél-afrikai egészségügyi jelentés szerint a közkórházakban ápoltaknak közel a fele HIV-pozitív, azaz az AIDS vírusával fertőzött. A johannesburgi Saturday Star, amely szombati számában részleteket közölt a jelentésből, azt írta, hogy a jelentést már tavaly elkészítették, de titokban tartották.
Vágólapra másolva!

A vizsgálatot 2002-ben végezték el a dél-afrikai AIDS-kutató tudományos tanács vezetője, Olive Shisana irányításával, és a dokumentum bizonyos részleteit tavaly egy durbani AIDS-konferencián meg is vitatták, de a kormány mindeddig nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a teljes, 175 oldalas jelentést.

"A közkórházak betegei 46 százalékának HIV-pozitív állapota mutatja, hogy az egészségügyi szolgálatokra nehezedő teher egyre súlyosabb - mutatott rá a lap - mert ez azt jelenti, hogy a kórházi ágyak felét nem adhatják nem HIV-pozitív betegeknek.". Ugyanakkor az AIDS-fertőzött betegek átlagosan több időt töltenek kórházban, mint más betegek, 13,7 napot 8,2 nappal szemben.

A jelentés arra ösztönzi a kormányt, hogy több ápolót képezzenek, figyelmeztetve arra, hogy 2002 és 2007 között a beteggondozók 16 százaléka meg fog halni AIDS-ben. Jelenleg az egészségügyi dolgozók halálozási arányában 29 százalékot tesznek ki az AIDS-ben elhunytak. A Dél-Afrikai Köztársaság az AIDS által a legjobban sújtott ország a világon: 44,8 millió lakosából 5,3 millió AIDS-beteg vagy HIV-fertőzött.