Kairóban összeomlott egy toronyház

Vágólapra másolva!
Legkevesebb 33 személy sebesült meg, és tizenhatan a romok alatt rekedtek a hétfő este Kairóban történt házomlás következtében - közölte Mohamed Avad Tag ed-Din egyiptomi egészségügyi miniszter.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi rendőrség közlése szerint a Kairótól keletre található Nasr City külvárosban fekvő épületben tűz ütött ki az alsóbb szinteken. A tűzoltók oltani kezdték a lángokat, az épület azonban eközben összeomlott.

A lakók többsége eddigre már elhagyta otthonát, a törmelékek között főként rendőrök és tűzoltók maradtak. Szemtanúk szerint az épület három órával azt követőem omlott össze, hogy a lángok felcsaptak. A házomlásban húsz lakó és kilenc tűzoltó sebesült meg. Mindannyiukat kórházba szállították.

Az egyiptomi fővárosnak ebben a kerületében többemeletes házak magasodnak, és sok bevásárlóközpont is. Legutóbb tavaly május negyedikén történt hasonló katasztrófa az Kairóban. Akkor egy hétemeletes lakóépület omlott össze, aminek következtében legalább hét ember életét vesztette.