Családi filmre vett pornójelenetek miatt perlik a videokölcsönzőt

Vágólapra másolva!
Bepereltek egy amerikai videokölcsönző hálózatot, mert az egyik tőlük kölcsönzött kazettán a Reszkessetek betörők harmadik része mellett pornójelenetek is voltak, amelyeket egy négyéves kislány végig is nézett.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai házaspár beperelte a Blockbuster videokölcsönző hálózatot, állításuk szerint ugyanis az egyik tékából kikölcsönözték a Reszkessetek betörők című film harmadik részét a kislányuknak, a kazettán azonban pornójelenetek voltak. A 4 éves kislány állítólag végig is nézte a tíz perces pornófilm részletet.

A videokölcsönző cég szóvivője szerint vélhetően valamelyik korábbi ügyfelük vette rá a kazettára a kifogásolt jeleneteket. A szóvivő hozzátette, hogy az ügyfelek felelőssége az, hogy a kikölcsönzött filmet ugyanolyan állapotban hozzák vissza a kazettát, mint ahogy kikölcsönözték. A cég szerint a mostani eset példa arra, hogy vannak, akik nem tartják be ezt a szabályt.