Líbia atomfegyver tervrajzát adta át az ellenőröknek

Vágólapra másolva!
Atomfegyver tervrajzát adta át Líbia a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek - jelentette be Bécsben a nemzetközi szervezet szóvivője. Értesülések szerint nem fegyverrendszerről, vagy rakétáról, hanem robbanófej tervéről van szó.
Vágólapra másolva!

Mark Gwozdecky semmiféle részletet sem árult el azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen fegyver tervrajzáról van szó. Hangsúlyozta azonban, hogy a tervrajzot biztonságba helyezték, és azt néhány nap múlva elszállítják Líbiából tanulmányozásra.

Szombati, meg nem erősített értesülések szerint nem konkrét fegyverrendszerről vagy rakétáról van szó, hanem inkább nukleáris robbanófej tervéről. Amennyiben a tervrajz valóban nukleáris fegyver előállításához használható, ez az első bizonyítéka annak, hogy Líbia komolyan tömegpusztító fegyverek kifejlesztését vette tervbe.

A NAÜ ellenőrei kedd óta tartózkodnak Líbiában, ahol amerikai és brit szakértők csoportja is vizsgálódik Tripoli fegyverkezési programjával kapcsolatban. Az Egyesült Államok, és Nagy-Britannia azzal gyanúsította Líbiát, hogy nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozik, míg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség azon a véleményen volt, hogy Tripoli több évnyi távolságra van ilyen terv valóra váltásától.

Líbia a múlt év decemberében jelentette be, hogy lemond minden olyan tervről, amely tömegpusztító fegyverek előállítását szolgálhatja.