Kelly is félt Irak tömegpusztító fegyvereitől

Vágólapra másolva!
Irak tömegpusztító fegyverei "azonnali" fenyegetést jelentettek, de nem annyira súlyos fenyegetést, ahogy a brit kormány a háború előtt feltételezte - ez derül ki abból az eddig nem sugárzott BBC-interjúból, amely David Kellyvel, a brit kormány fegyverzetügyi tanácsadójával készült öngyilkossága előtt. Az interjúból kiderül, hogy a szakértő maga is súlyos veszélynek gondolta az iraki fegyvereket. 
Vágólapra másolva!

Nem jelentettek olyan súlyos fenyegetést Irak tömegpusztító fegyverei, ahogy a brit kormány a háború előtt feltételezte - derül ki egy újabb David Kelly-interjúból, amit ma közöl a BBC. Kelly azután lett öngyilkos - súlyos belpolitikai válságba taszítva a brit kormányt -, hogy belekeveredett a kormány és a BBC közötti példátlan csatározásba, amely az iraki fegyverzetről szóló hírszerzési anyagok kezelése miatt robbant ki. Az akkor még meg nem nevezett szakértő a BBC rádió egyik tavaly tavaszi műsora szerint azt mondta, hogy a kormány feltupírozta a tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési anyagokat. Ezt a kormány tagadta, és követelte a forrás megnevezését; ebben a szópárbajban került nyilvánosságra Kelly neve.

A szakértővel azonban még 2002 októberében készült egy tv-interjú, amelyet csak szerdán este tűzött műsorra a BBC tv Panorama című külpolitikai magazinja. Az előre ismertetett részletekből az derül ki, hogy a szakértő maga is súlyos veszélynek gondolta az iraki fegyvereket. Kelly azt mondta: ha a tömegpusztító eszközök robbanófejei nincsenek is még feltöltve hatóanyaggal, ezt "napokon vagy heteken belül" el lehet végezni.

Ezzel a szakértő maga is egyértelműen azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Iraknak a háború előtt voltak bevethető tömegpusztító fegyverei. Véleménye azonban egy lényeges ponton mégis eltért a kormány később közzétett hírszerzési dossziéjától, amelyben az állt, hogy ezek az iraki fegyverek "45 percen belül" bevethetők voltak.

Ettől függetlenül Kelly is "azonnali veszélynek" nevezte az iraki tömegpusztító fegyvereket, amelyekből akkori szavai szerint "kis mennyiség is elegendő rendkívüli katonai hatás eléréséhez". A szakértő hozzátette, hogy Irak fegyverarzenálja akkoriban már nem volt olyan nagy, mint az 1991-es első öbölháború előtt, mert azóta fokozatosan leépült.

A szövetségesek a háború vége óta nem lelik a nyomát a beavatkozás fő indokaként megjelölt iraki tömegpusztító fegyvereknek, ami komoly belpolitikai feszültség forrása Nagy-Britanniában. A kormányra még nagyobb veszélyt jelent azonban a Kelly öngyilkosságának hátterét feltáró vizsgálat; az erről szóló jelentést jövő szerdán teszik közzé.

Londoni kommentárok szerint Tony Blair miniszterelnök pozíciója is tarthatatlanná válhat, ha a Lord Hutton bíró által összeállított jelentés az ő felelősségét is megállapítja Kelly öngyilkosságában.