Baleset volt az egyiptomi gép katasztrófája

Vágólapra másolva!
Az egyiptomi és francia szakemberek szerint most már egyértelműen kimondható, hogy nem terrortámadás miatt zuhant a Vörös-tengerbe január elején 148 utassal a fedélzetén egy egyiptomi repülőgép. A sazkértők ezt a két fekete doboz elemzése után közölték.
Vágólapra másolva!

"Nyilvánvaló, hogy semmilyen külső beavatkozás nem történt" - közölte a francia-egyiptomi szakértőcsoport vezetője, Shaker Qelada, miután a gép mindkét fekete dobozának elemzésével végeztek. "Ami történt, az egy klasszikus repülőbaleset. Vagy technikai hiba, vagy emberi mulasztás okozta, vagy mindkettő egyszerre" - tette hozzá a vizsgálóbizottság vezetője.

Az egyiptomi gép január 3-án zuhant a Vörös-tengerbe, fedélzetén 148 személlyel, többségükben francia turistákkal. Valamennyien meghaltak a balesetben.

Az első fekete dobozt pénteken, a másodikat vasárnap találták meg a francia búvárok - írta a BBC.

A terrorcselekmény lehetőségét korábban sem tartották valószínűnek a szakemberek. Két héttel ezelőtt a francia hatóság azt mondta, hogy úgy tűnt, hirtelen elvesztette a gép a lendületét.

Hamarosan felszínre hozzák a gép nagyobb darabjait, amelyek több mint 1000 méter mélyen vannak a tengerben, egymáshoz közel. "Nyilvánvaló, hogy a gép nem robbant fel a levegőben" - közölte a vizsgálóbizottság vezetője.