Markó egységes érdekképviseletet szeretne

Vágólapra másolva!
A több erdélyi politikai erő létrehozása helyett fönn kellene tartani az egységes érdekképviseletet, és az RMDSZ-en belül folytatni a párbeszédet - mondta el Markó Béla a Kossuth Rádió Háttér című műsorában hétfőn.
Vágólapra másolva!

Markó Béla rámutatott: a magyarországi pártharcok nehéz helyzetbe hozzák a határon túli magyarságot, ám a határon túliaknak tartós jövőt biztosító koncepciót eddig nem sikerült megtalálni. "Akkor pedig azt gondolom, hogy nem pazarolhatjuk az energiáinkat arra, hogy hol a jobboldal, hol a baloldal, hol egyik politikai erő, hol a másik próbálja kisajátítani magának ezt a kérdést" - fogalmazott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)elnöke.

Az Erdélyben a közelmúltban létrejött szervezetekről elmondta: ugyanazok az emberek hozták létre őket, akik egykor az RMDSZ-en belül viseltek, illetve jelenleg is viselnek különböző tisztségeket. Hangsúlyozta: a kívül elhelyezkedők az autonómia törekvéseket eszközként akarják felhasználni arra, hogy üzenetük eljusson a közvéleményhez, és ezzel a politikai konfrontáció eszközévé degradálódik egy fontos cél. Szólt arról is: a magyarországi politika nem partnereket, hanem "csatlósokat" akar.

A Vajdaságban történtekhez vagy a jelenlegi erdélyi helyzethez hozzájárult azt is, hogy "a Magyarországi politikai pártok átnyúlnak a szándékaikkal a határon és a maguk arcára próbálnak formálni szervezeteket", vagy ha ez nem sikerül, létre akarnak hozni hozzájuk hasonlóakat. Hozzátette: mind a kormányoldal, mind az ellenzék mást mond ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatban, mint amikor fordított szerepben volt. Kitért arra is: az Erdélyben tapasztalható ingatag gazdasági helyzet és szociális problémák mellett az elvándorlást csak úgy lehet meggátolni, ha érvényesülési lehetőségeket tudnak biztosítani a fiataloknak.

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) küszöbönálló ülésén való részvétel kapcsán az RMDSZ elnöke azt mondta, szervezete eddig is megfelelően tudta képviselni az erdélyi magyarságot, továbbá a Máértnek megvannak a maga kritériumai, köztük a részt vevő szervezetek legitimitásra vonatkozóak is, amelyeket a jövőben is alkalmazni lehet.